LÁZÁR Ervin
TUVUDSZ IVÍGY?
Az író ezúttal egészen más irányból közelít a gyerekek felé: a
rövid írásokban nem nekik, hanem róluk szól, nem mesei fikciót teremt,
hanem leírja, hogyan viselkednek a gyerekek különféle helyzetekben,
hogyan reagálnak a világra, mi az, ami belőle fontos nekik. A legtöbb
írás szereplői saját gyerekei, lánya és fia. Megkapóan szép történetek
ezek, egyrészt líraiságuk, az apa-gyerek kapcsolat finom leírása
(Szárnyas emberem), másrészt a gyermeki őszinteség, tisztaság, a
gyermeki látásmód igazságának érzékeltetése miatt (Általános
leszerelés). A gyerekek mindent meg tudnak magyarázni és mindenből
játékot tudnak csinálni: a fél pár zoknik eltünéséért, a könyvek
szamárfüleiért, az apa ráncaiért és ősz hajszálaiért a szamárfülező
manót teszik felelőssé (Szamárfül). A Stregovác és a Csapda című
írásokban óriási ellentét feszül a felnőttek és gyerekek
szemléletmódja között, pontosabban azoké a felnőtteké között, akik
elfelejtettek már játszani, nem tudják, hogy táltos paripán bárki
száguldozhat ma is... Az ő ellentéteikről szól a Százpettyes katica és
a Tüskés varabin, melyek bebizonyítják, hogy nincsenek mindig pontos
határvonalak valóság és mese között. A tizenhat rövid irás után
egy-talán önéletrajzi indíttatású - kisregény következik. A Veréb a
Jézus szívében kamaszodó hőse cisztercita rend diákjaiként erősen zárt
közösséget alkotnak. Közéjük érkezik új fiúként Veréb, aki kiállja a
parasztgyereknek járó kegyetlenkedéseket, igazságtalanságokat, de
hiába bántalmazzák őt testileg és lelkileg is, s hiába szeretne ő is a
többiek közé kerülni, amikor világossá válik számára, hogy ez csak
hazugságok és megalkuvások árán lehetséges, nemet mond. |