|
LENGYEL Tamás
S.K. ARABEUS
A fiatal, első kötetes költő - úgy tűnik föl - mindent elkövet,
hogy a lehető legkevésbé versszerű verset írjon. Szavakat,
szóképeket forgat ki, fantáziadús nyelvi játékokat űz, sok
esetben paródiáját műveli a költészetnek, senkit és semmit nem
tisztelve élcelődik, gúnyolódik, és minden gondolati-formai
trükköt képes elkövetni, hogy a végeredmény formabontó,
meghökkentő, unikális legyen. Ha kell, viccelődik olyan
témákon, mint szülőföld, anyanyelv, magyarság, líra, hagyomány,
szülői érzés (Kárpátaljáról így globalice.; A MAGYAR
SZUNYOGOK NEM CSIPNEK; Anyám TV-zik; Poetica, hátra ars;
Földhözragadt költészet stb.). A kép- és nyelvi torzításban
odáig merészkedik, hogy már fittyet hány a magyar helyesírás,
ortográfia szabályainak, mintha valami egészen egyedi, torzó,
művien primitív nyelvi világot teremtene - el egészen az
érthetetlenségig menően (UTYI 2; U3 tyi; Utyi 4. sz.
brigáddal; Ut/7/yi; 6U6T6Y6I6 stb.). Önleleplező
PROGRAMVERSében írja: "mesterséges kép- és betűzavar /
azonkívül szeretem bár nem ismerem / S. Freud asszociációs
módszereit". Lengyel Tamás asszociációja azonban nem annyira
gondolatok közötti emelkedő íveket jelent, hanem csonkító,
zavaró, kifacsaró képzettársításokat. Mindezzel - vélhetően -
leplez valamit, hiszen a torzó formák mögül elő-elősejlik a
fájdalom, a sajnálkozás és önsajnálkozás, a rezignáció gesztusa
(Párizsban járt a zsebkendőm; Ver; MAGÁNY stb.). |
