|
Federico García LORCA
SIRATÓÉNEK
Ez a költemény nemcsak a torreádornak biztosít halhatatlanságot,
hanem - a benne megnyilatkozó személyesség folytán - a költő siratója
is. A torreádor, aki 1934 augusztusában az egyik arénában halálosan
megsebesült, andalúziai volt, mint a költő s mint az őt halálra sebző
bika. A spanyol nép világában ősi izgalom a bikaviadal. A
Torreádorsirató ritmikájában, hangjában és hangulatában benne él a
népi sirató, a haláltánc és a népi kórusok világa, de belejátszanak
muzsikájába a spanyol zene kísérőhangszerei: a gitár rezdülése, a síp
és a kasztanyetta hangjai. A görög tragédiával tart rokonságot ez a
vers, de el is tér tőle, akárcsak a klasszikus spanyol dráma
szemléletétől: itt a végzet egyértelmű halál képében jelenik meg,
felemelő, megnyugtató momentum nélkül, távlattalanul. Lorca
életművének jelentős részét az élénk, világos színek jellemzik, a
siratóban két szín uralkodik: a fehér és a fekete. (Ó, fehér fal,
Spanyolország! Ó, kín fekete bikái!) |
