Konrad LORENZ
ÉN ITT VAGYOK - TE HOL VAGY? A nyári lúd etológiája.
A világhírű Nobel-díjas etológus utolsó könyve A nyári lúd etológiája.
Konrad Lorenz hatéves korától figyelte a ludak viselkedését, maga is
felnevelt néhány pelyhes kis jószágot, megtanulta hangjaik jelentését,
sőt válaszolni is tudott a kétségbeesett vagy éppen örömöt kifejező
hangokra. A természet közelében élő gyerekek számára ez mindmáig
természetes és kedves időtöltés. Lorenzben is élt ez a korai emlék, és
évtizedeken át készült a nyári lúd viselkedésének szisztematikus
figyelésére. Könyvét már az 1970-es években elkezdte és élete végéig
dolgozott rajta: "Bár hetvenkedés nélkül állíthatom, hogy ez a mű egy
magasabb rendű, társasan élő állatfaj etológiájának leghiánytalanabb
feldolgozása a jelen pillanatban, ez még korántsem jelenti, hogy már
végeztünk is ennek az élő rendszernek az elemzésével. Éppen
ellenkezőleg, az elért eredmény csak akkor értékes, ha további
kutatások eszközéül szolgál" - írta a kötet bevezető soraiban. A tudós
szerénysége és egyúttal a leghiánytalanabb feldolgozás bizonyossága
lépten-nyomon tetten érhető a könyvben. A ludak élőhelyeinek és
életritmusának megfigyelése, helyváltoztatásuk pontos leírása - amely
erősen függ a napszakoktól és az évszakoktól - megannyi érdekességet
kínál az olvasónak. Talán a legtöbbet a "portrék" árulnak el a nyári
ludakról: Mercedes és Flórián, Sinda és Blasius, Adda története
felejthetetlen marad. Személyes ismerőseink immár, szinte minden
"gesztusuk" ismerőssé válik, ha tetszik, kiszámíthatóvá. Ezt követően
a viselkedésmódok leltárával lep meg bennünket Konrad Lorenz. Az
etogramok - azaz a madár minden cselekedetének hiánytalan jegyzéke - a
kikeléstől a helyváltoztatáson, a tisztálkodáson, a táplálékfelvételen
keresztül a nemi partnerek megkereséséig, a szerelem, a féltékenység,
a gyűlölet és a gyász érzetéig - feltárja előttünk a nyári ludak
"lelkét" is. A könyv Analógiák című utolsó fejezete is tartogat
meglepetést: hihetetlenül messzemenő analógiákat talál a nyári lúd
viselkedése és az ember szociális magatartásának sajátosságai között.
Lorenz életét végigkísérő nyári ludak folyamatos figyelése komoly
tudományos eredményeket is hozott, és nemcsak ezek birtokába jut a
kötet olvasója, hanem a szerzőtől már megszokott - üde, finom
árnyalatokra is figyelő, élvezetes olvasmányt is kap.
|