LUKÁCS György

A LÉLEK ÉS A FORMÁK

Lukács György első tankönyve A lélek és a formák. Bár a huszonöt éves szerző akkor már hat-hét esztendeje rendszeresen publikál, mégsem azt a hagyományos, jól bevált megoldást választja, hogy addigi termése legjellegzetesebb, legérdekesebb darabjaiból állítja, válogatja össze kötetét, hanem a gondolatilag is, stilárisan is szigorúan egymáshoz tartozó esszéiből szerkeszt könyvet, olyan kompozíciót teremtve, amelyben mindegyik írás a főtéma - élet és művészet viszonya - különböző, de elméletileg, logikailag véges számú változatának hat. Az esszék hősei a világirodalom klasszikus vagy akkoriban széleskörűen ismert alkotói - lírikus (Novalis), regény- és drámaíró (Laurence Sterne, Richard Beer- Hofmann), stilisztának is kiemelkedő filozófus (Kierkegaard) finom tollú esztétikai elemző (Rudolf Kassner) egyaránt szerepel közöttük -, ám az esszék nem pályájukat, munkásságukat mutatják be, hanem szellemi portréjukat rajzolják meg, az önmagát a köznapok elgépiesedett viszonyai közül kiemelni akaró ember és a hol közönyös, hol ellenséges külvilág kapcsolatának egy-egy reprezentatív magatartásformáját láttatva bennük.
Lukács levelezésének magyar nyelvű válogatásából az is kiderül, hogy a könyv jelentékeny részét egy nagy és később tragédiába - az időközben mással házasságra lépett asszony öngyilkosságába - torkollt szerelem inspirálta, a Seidler Irmához fűződő erős érzelmi viszony, amelynek epizódjaiban az esszék írója nemcsak intellektuálisan gondolhatta el, hanem át is élhette a szellemi alkotásnak elkötelezett ember és a számára mechanikus formákba dermedt társadalom, a "többiek" közötti viszony lehetséges variációit, ezért a mai interpretátorok közül sokan hajlamosak ezt a gyűjteményt személyes dokumentumnak, filozófiával keresztezett lírának, vallomásfüzérnek fölfogni.
Szinte a könyv tervének megfoganása pillanatában Lukácsot élénken foglalkoztatni kezdte a gyűjtemény német nyelvű kiadásának gondolata is, mert úgy érezte, hogy mondanivalójával meglehetősen magányosan áll a magyar szellemi életben, míg a határokon túl több értő olvasót remélt. Amire azonban a lehetőségből valóság lett - 1911-ben - az esszék sora két újabb írással bővült, az egész gyűjteményt ihlető életszakasz pedig Seidler Irma 1911 májusában bekövetkezett halálával lezárult. Így a szerző a német nyelvű kiadást már egy periódus összegzésének igényével formálta meg; változtatott az esszék sorrendjén és a magyar szöveget helyenként jócskán átdolgozta a fordításokban. A mostani kötet a német nyelvű változatot rekonstruálja magyarul, tipográfiailag jelezve és a lábjegyzetekben összehasonlíthatóvá téve, hogy mi változott az eredeti közléshez képest.
E sorozatnyitó vállalkozás fő érdeme mégsem a filológiai teljesítményben van, nem abban, hogy összehasonlíthatóvá teszi a német és magyar nyelvű változatot, hanem inkább azért illetheti kitüntetett figyelem, mert a szerző véglegesnek szánt elgondolása szerint prezentálja Lukács "esszékorszakának" termését. Márkus György hetvenes években keletkezett, kittűnő tanulmánya zárja utószóként a könyvet, amely az esszékben kifejeződő polaritást, ellentétet Lukács 1918-ig tartó pályaszakaszának egészét vizsgálva is meghatározó jelentőségűnek mutatja be.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez