|
LUKÁCS György
AZ ESZTÉTIKUM SAJÁTOSSÁGA I-II.
A mű első gondolatköre a gondolkodás és cselekvés alapelveiből
kiindulva a valóság visszatükrözésének törvényszerűségeit vázolja fel.
Ennek során Lukács a "mindennapi gondolkodás"-t és a tudományos
gondolkodás "dezantropomorfizáló" mechanizmusát mutatja be. A művészi
gondolkodás (visszatükrözés, alkotás,) a művészi cselekvés útja eltér
ezektől, s ezt az irányt követve jutunk a mimézis fogalmához, amelynek
legfontosabb gyökereit, jellemzőit és problémáit tárgyalja a mű a
következő hat fejezetben. A mimézis gyökerei a hajdani mágikus,
vallásos visszatükrözéshez vezetnek. A művészet, miután elhagyja a
vallásos kultikus, mágikus területet, önmagában teljes világot teremt,
melyben Lukács kimutatja a hegeli triászt: a személyes és az objektív
jelenlétét, - s e kettő szintetizálását egy adott jelrendszer (hang,
vonal, szín stb.) teljességében. Mivel a triász második tagját (az
objektív valóságot) a kötet elején, a visszatükrözés általános
kérdései kapcsán már elemezte a szerző, innen két témakör felé vezet
egyenes út. Az egyik a "szubjektum" szerepe a mimézisben, a másik
"műalkotások saját világának" filozófiai megvilágítása. Ezek a mű
hatodik-hetedik fejezetében kifejtett gondolatok az "esztétikai
szférát" ragadják meg - itt van a mű eszmei építményének központja. A
következőkben ezt a sajátos szférát jellemzi: A művészet defetisizál,
tárgyiassá tesz, hatása oldó, katharktikus; a létrejött műalkotás
önmagáért létező, tehát nem praktikus célokat szolgál. A továbbiakban
egyrészt a valóság művészi, mimetikus visszatükrözésének
határkérdéseivel foglalkozik (pl. zenei kifejezés), a természeti
szépség, az etika és esztétika viszonyával, valamint a "művészet
szabadságharcát" elemzi. A zárófejezet vázolja azt a szüntelen
küzdelmet, melyet a művészet az ideológiák ellen vívott, - Lukács
szerint a vallás ellen - s ennek kapcsán bizonyítja, hogy a kívülről
jövő előírások ártalmasak, fékezik a műalkotás természetes egészséges
kibontakozását.
|
