Bernard MALAMUD
ÚJ ÉLET
Levin, az emberi értékekben, a jóságban és az igazság végső
győzelmében naivul, romantikusan hívő, a védtelenségig és
kiszolgáltatottságig őszinte fiatalember a New York-i élet poklából,
az iszákosságból kilábalva hittel és bizakodva érkezik a nyugati
kisvárosba, hogy elfoglalja főiskolai tanári állását, s hogy új életet
kezdjen. Ez a világ az első időkben otthonosnak és vendégszeretőnek
látszik, rajong a tanításért, szeretettel, barátokat keresve fordul
tanártársai felé. Aztán lassan kiderül, hogy itt sem élhet
elképzelései szerint. Az iskola elavult tanítási szokásai ellen
lázadva egyre magányosabbá válik, s egyre jobban hiányzik neki a társ,
a szerelmi kapcsolat is. A megváltást az a szerelem hozná meg, amely
közte és tanár főnökének felesége, Pauline között bontakozik ki
váratlanul, és teli szépségekkel, de a bújkálás, a bűntudat
megmérgezi, majd teljesen tönkreteszi szerelmüket. A főiskola is csak
látszatsikerek és keserű bukások sorozata. Aztán az asszony visszatér
hozzá...
|