André MALRAUX

LÁZÁR

Malraux egyik utolsó, - halála évében megjelent - könyve: nagy ívű esszépróza a halálról. Az elmúlás szubjektív élményének gondolati átvilágítását, élete sorsdöntő emlékeinek újraértelmezését a létezés "határvonaláról" egy szaggatott kórházi napban fogalmazza meg.

Látomásos hatása ellenére is megrázón realista epikai egységgel az 1916-ban, a Visztula partján történt első háborús gáztámadás felidézésével indít a könyv. A németek, miután az embereket is, a természetet is iszonyatos agóniába taszító mérges gázt bevezették, önpusztító kétségbeeséssel, hősiességgel maguk kezdték a haldoklókat kivonszolni az ördögi pusztulásból. E pokoli vízió értelmezésére többször is visszatér a párizsi kórházi szoba csendjében lázrohamok és eszméletvesztések közepette fizikai létének utolsó reakcióit, lobbanásait figyelő író. Szaggatott képekben jelennek meg életéből az átélt halálveszély pillanatainak emlékei: a spanyolországi repülős bevetéseket, a fogolytáborból való szökést, az ellenállás éveinek kritikus pillanatait, a "félelem és remény" összetett belső élményeit elemzi és helyezi távlatba. Őt is lenyűgözi annak az ismeretlen pillanatnak a fenyegetése, amikor "leamputálják a földről". Az emberiség nagy spirituális tanításai - az emberi "testvériség" tana, a keleti filozófiák érett bölcsességének misztériuma - elvezetik a felismerésig, hogy még az utolsó pillanatokban sem a halálé a legerősebb hang, hanem "az élet rejtélyéé, amelyben elemésztődnek az emberek".

Malraux könyve - életművéhez, emelkedett szelleméhez illő - példaadóan magasrendű költői, bölcseleti eszmélődés a témáról. Filozófiai, művelődéstörténeti utalásai miatt is: elsősorban iskolázott olvasóknak szól.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez