|
MÁRAI Sándor
NAPLÓ (1943-1944)
Az író nemigen törekedett arra, hogy művét valóban naplószerűen
bocsássa közre, feljegyzéseit utólag, a jegyzetekben volt szükség
kronológiai kommentárral ellátni. Az olvasó csak a politikai események
említései alapján tájékozódhat, igen sokszor azonban erre nincs
szükség. A mű lényegesen hosszabb, terjedelmesebb részeit irodalmi
elmélkedések foglalják el. Ezek a rövid beszámolók legtöbbször
csodálatosak. Goethe Novellájáról, Shakespeare egyik-másik drámájáról,
Racine-ról, Rilkéről, sok-sok klasszikus vagy modern angol, német,
francia íróról, olyan magyar nagyságokról, mint Arany, Babits,
Kosztolányi, Krúdy kevesen mondtak lényegesebbet, tömören találóbbat.
Persze nem kritikák ezek a passzusok, nem is esszék, inkább egy
abszolút hallású és igen-igen művelt művészember benyomásainak,
megfigyeléseinek pontos rögzítései. Ám korántsem csupán olvasónapló
Márai könyve. Igaz, a legvadabb, legembertelenebb időkben, a
holocaust, a bombázások, az ostrom stb. közepette is ugyanúgy olvas
Márai, mintha a legnyugalmasabb béke venné körül, de mélyen érinti,
zsigeréig hatol a kor szörnyűsége is. Ítélete, vélekedése morális
jellegű. A politika nem érdekli, az emberi tartás, illetve annak
iszonyú hiánya annál inkább. Egy vádirat is rejtőzik az olvasónapló
mellett-alatt a műben, vádirat a fasizmus, a hitleráj, a magyar
középosztály, a polgárság ellen. Történelmi ítéletet nem mond
erkölcsit feltétlenül, abszolut érvénnyel. Mintegy a napló harmadik
rétegét alkotják a megörökített életképek, visszaemlékezések,
élménybeszámolók. Napi eseményekről ritkán ír, annál inkább egy-egy
örök pillanatról; egy sétáról, egy gőzfürdőben töltött reggelről, egy
párizsi utazásról stb. Parányi, villódzó szépségű kisnovellák ezek, az
író legjobb színvonalán.
|
