|
MÁRAI Sándor
NAPLÓ 1976-1983
Márai Sándornak bizonnyal legfontosabb művei közé tartozik hatalmas
Napló-sorozata, a mostani az 1976-1983 közé eső szakasza. Az öreg, az
élettől búcsúzó, immáron évtizedek óta emigációban - a Napló
korszakának idején Kaliforniában - élő író ugyan sokszor említi
keserűen mind az öregség számos nyavalyáját, mind a hazától való
elszakítottság kínjait, írni azonban még mindig úgy tud, mint
fénykorában, szellemi érdeklődése, a világra való nyitottsága, a
filozófia, a történelem és főként a szépirodalom iránti érdeklődése
változatlan. A NAPLÓ főként erről az érdeklődésről tanúskodik. Nem a
"napok hordalékát" írja Márai, nem azt, hogy éppen mi történik vele
(pedig utazik is, például Olaszországba, Mexikóba, a keleti
tengerpartra stb), hanem arról számol be, mit olvasott, mit olvasott
újra, mi a véleménye az újabb elméleti és művészeti munkákról, hogyan
befolyásolja történelemfilozófiai nézeteit, az emberről alkotott
"magánantropológiáját" egy-egy friss mű vagy - még sokkal inkább -
egy-egy rég szívéhez nőtt klasszikus; Geothe, Arany, Gide, Szophoklész
stb. Szól 1956-ról is, egy-egy levél, látogató kapcsán a kései
Kádár-rendszerről is elmondja véleményét, igazán elemében azonban
akkor van, ha a magyar irodalom nagyjairól szólhat, megunhatatlan
kedvenceiről, Kosztolányiról, Krúdyról, Móriczról, Jókairól.
Műelemzések, filozófiai kisesszék, szellemes, sokszor bölcs aforizmák,
találó idézetek és azok kommentárjai váltogatják egymást a Naplóban,
amely nemcsak megrendítő emberi dokumentum, de leginkább afféle
szellemi végrendelet.
|
