|
MÁRAI Sándor
NAPLÓ, 1984-1989.
Márai Sándor életének utolsó éveire datálódó részeit tartalmazza a
kötet. Az író láthatóan nem törekedett arra, hogy művét könyv
formájában bocsássa közre, ezért a feljegyzéseket később, a
Jegyzetekben kellett kronológiai kommentárral ellátni. Az idős,
szellemében eleven, ám testében és lelkében egyre jobban megtöretett
író a kötet nagyobb részét kitevő naplórészletekben írókról és
műveikről elmélkedik. Bár ezek a beszámolók többnyire rövidek, szinte
oldalnyi terjedelmük sincs, mégis csodálatosak; Virág Benedek
verseiről, Dosztojevszkijről, és életrajzának szerzőjéről, Joseph
Frankról. De az ágya fölött égő éjjeli olvasólámpa megvilágítja
Czuczor, Bajza, Batsányi, Krúdy és mások köteteit is. Szó esik
Shakespeare néhány drámájáról, Arisztotelész filozófikus műveiről,
vagy Cervantes Don Quijotejéről. Ezek a rövid eszmefuttatások azonban
sem nem kritikák, sem nem esszék, inkább "csak" egy briliáns elme
hangosan gondolkodásának lenyomatai, a hosszú élet során befogadott
értékekkel kapcsolatos megfigyelései. Márait vélhetően az olvasás
tartotta életben még akkor is, amikor szeme már botladozva haladt a
sorokon, és a mindennapi mozgás, sétálás is istenkísértés volt
számára. Megrázó sorok adják vissza élete utolsó heteinek hangulatát,
a magány semmihez sem fogható, jeges szorításának érzését, és a
közelítő halál "ízét". Szinte hátborzongató, amikor arról vall hogyan
képezte ki magát egy amerikai, önvédelmi fegyverek használatára oktató
tanfolyamon azért, hogy később, értő módon emelhesse halántékához a
gyilkos fegyvert. Az 1989-es január 15-i feljegyzés kegyetlenül
lezárja az élettől eloldozódni kívánó idős ember pályáját: "Várom a
behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje". Az ősz múló
színeiben villódzó "kisnovellák", rövid szövegek, az író idős kora
ellenére is a legmagasabb színvonalon szólnak.
|
