|
MÁRAI Sándor
SAN GENNARO VÉRE
Az emigráció, a fizikai és politikai értelmű hontalanság regénye a
mű - Márai közvetett önvallomása. Nápoly és környékének csodálatos
mediterrán vidéke a helyszíne. Több ez, mint közeg, háttér: az író a
regény első felében - némi epikus szálazással - esszéisztikus
panorámában mutatja be a tájat, a várost s vele szimbiózisban élő
kisembereket, azt az életformát, amely a római időktől kezdve a
szegénység, az életszeretet, a csodavárás, az éltető szenvedélyek
dinamikájával jön létre. Kiskereskedők, állástalan iparosok,
elszegényedett előkelők, a táj kincseivel házaló gyerekek alakjai
villannak fel, ismételt alkalmat adva az írónak a tömör
portréalkotásra, a dél-itáliai embertípusok rajzára. A második
világháború után, amikor a 40-es évek végén vagyunk, s a nápolyiak,
akik életük részeként várják familiáris szentjeiktől, köztük San
Gennaro vérének felbuzgásától a csodákat, most is kémlelik, honnan
várható a csoda. Szóbeszéd járja egy különös idegenről is, aki szent
ember hírében áll. Ez a férfi, aki rejtélyes módon meghal, egy kelet-
európai országból való menekült, a szellem embereként a kommunizmus
ellen tiltakozva hagyta el hazáját. A rendőrségi nyomozó, a
franciskánus barát és egyedül maradt asszonya monológszerűen mondja
el, ki is volt ez az ember. E tanúkon keresztül Márai emigráció-
választásának ideológiáját, a diktatórikus rendszerek kritikáját,
szellemi arisztokratizmusának elveit mondja el. A regény nem tartozik
az életmű jelentős alkotásai közé: problematikája történeti,
szerkezete is megoldatlan. Az író hívei sok finom gondolatot,
meglátást lelhetnek benne, s akik nápolyi utazásra készülnek, szellemi
kalauzként olvashatják tájról emberről írott sorait.
|
