|
MÁRTON László
A NAGYRATÖRŐ Három szorosan összefüggő drámát, egy impozáns drámai trilógiát tartalmaz Márton László új kötete. A posztmodernként elkönyvelt, némileg ezoterikusnak számító költő-író e művével bizonnyal nagy meglepetést fog kelteni a pályája alakulását figyelőkben. Mindenekelőtt azzal, hogy nemcsak nem posztmodern, de még csak nem is avantgárd, vagy klasszikusan modern darabot írt, hanem szinte archaikusan régies történelmi tragédiát. Ha nem lenne drámai (jambikus) verselése oly megnyerően poétikus és szép, ha tárgya nem lenne olyan mindent átfogóan történelmi, ha felfogásmódja nem lenne mélységesen történetfilozófiai, akár a századelő akadémikus jambusdrámáira, díjazott történelmi tragédiáira is gondolhatnánk A nagyratörőt olvasva. (Mellesleg: a trilógia címadó darabja első díjat nyert a kolozsvári magyar színház fennállásának kétszázadik évfordulójára meghirdetett drámapályázaton.) Márton László azonban mestere ennek az oly régen kiürült, igazi remeket ritkán adó műfajnak. Báthory Zsigmondról, a 16. század végi Erdélyről szól a mű, azt a szövevényes, emberi, diplomáciai, nemzeti, politikai és még egy sereg szempontból olyannyira döntő időszakot ábrázolja, amikor a 15 éves háború kellős közepén Erdély, elsősorban hol démonikus, hol meghatóan naiv, hol szadista, hol szent, hol maximálisan következetes, hol elképesztően ingatag fejedelme "jóvoltából" elindult azon az úton, amelynek vége még ma sem igen látható. Márton gondosan, szinte kínosan kerül minden aktualizálást, a műnek történetbölcseleti sugalmai azonban nem is az ő implikációi, azok magából a tárgyból, az egységes egészet alkotó trilógia esemény- és élményanyagából adódnak. A hatalmas történelmi tudásra, elképesztő méretű korismeretre épülő három tragédia persze bonyolult, sokszorosan összetett műalkotás, igazi könyvdráma, elmélyült olvasást, meditációt, magányos reflexiót és elemzést kíván. |
