Karl MARX
KOMMUNISTA KIÁLTVÁNY
1848 februárjában - az európai forradalmak kitörése előtt - jelent meg
Marx és Engels azóta szinte egyfolytában alapvetően fontos
dokumentumnak tekintett műve, amely természetesen számos magyar kiadásban
hozzáférhető. A munka jelentőségét és hatását a huszadik század végén senkinek
sem szükséges magyarázni, magával a szöveggel azonban természetesen az újabb
és újabb generációknak is fontos megismerkedniük. Elsősorban a kiáltvány
világtörténelmi hatása és "utóélete" miatt, de azért is, mert a "létező
szocializmusok" ugyancsak világtörténelmi bukása után a szöveg egészen új
arcát mutathatja meg olvasóinak. Mindenekelőtt azon részei érdekelhetik a mai
olvasót, amelyek a kapitalizmus világméretű győzelmét mutatják be,
tulajdonképpen prófétikusan, hisz az két szerző által - remekül - felrajzolt
világpanoráma a mű keletkezési idejében még csak csíraszerűen létezett, később
azonban valóban létrejött. De érdekes a munka a megvalósult szocialista
társadalmak gyakorlata felől nézve is, főként annyiban, amennyiben
szembesíthető a program a megvalósulással, a "tudományosan" kikövetkeztetett
történelmi út a valóban megjárttal. Végül természetesen igen fontos a
kiáltvány filozófiai-irodalmi megformáltságának oldaláról tekintve is.
Kétségkívül remekmívű publicisztika, magával ragadó retorikájú mű, amelynek
meggyőző ereje olyannyira átütő, hogy szerzőik - mint egyik legrangosabb
kritikusuk megállapította - maguk sem szabadulhattak fiatalkori művük
hatásától: hatalmas életművük tulajdonképpen e kis brosúra kifejtése és
explikálása volt. |