|
Guy MAUPASSANT
ELBESZÉLÉSEK IV.
A francia regényíró valamennyi elbeszélését közreadó kötetsorozat
záródarabja a kiadvány. Maupassant utolsó alkotói korszaka, az 1887
után ugyan mennyiségében csökkenő, de színvonalában nem hanyatló kései
periódus komor színekkel zárja az életművet. A századvég nemegyszer
démonikus, haláltáncszerű jelenetei sorakoznak a kötetben: az
öngyilkosság, a téboly, a testi-szellemi felbomlás társadalmi tüneteit
jeleníti meg az író java elbeszéléseiben. Szinte leltározza, még
egyszer kidolgozza novellisztikájának fő témáit: "az önként meghalók
tömegére gondoltam... Úgy tetszett, hogy a megkinzottak, átvágott
torkúak, megmérgezettek, akasztottak, fulladásos halállal búcsúzók,
vérben elpusztulók mind megindultak" - írja (A könnyű halál). A
szépség, a szerelem is tovatűnő, valószínűtlen emlékfoszlány marad,
melyet a nosztalgia is csak távolról, illékony fényben tud megidézni
(A hajóroncs). Az ismert maupassant-i téma, a házassági komédia, a
nemek groteszk, önző harca is patologikus formában, szinte orvosi
esettanulmányként jelenik meg (Válóok). Fel-feltűnik Rouen környéki,
normandiiai vidék, a falusi élet furcsa, torz tragédiáinak tematikája,
korábbi éles iróniája helyett a hűvös, nyugodt előadás rezzenetlen
kegyetlenségével ábrázol a szező (Az öreg Hautot és a fia). A
romantika "sablonjaira", motivikus elemeire visszajátszó írások (pl. A
menedékház) is nélkülözik a hatásos, izgalmas színezést: az objektív
ábrázolás leleplező módszereivel elemzi az író a helyzeteket.
|
