|
MENSÁROS Zoltán
PÁRHUZAMOS MAGÁNYOK
Mensáros Zoltán - a nagy színész fivére - kulcsregényében testvére
életének utolsó időszakát eleveníti meg, oly módon, hogy hol a
feleség, hol az íróbáty hol a kedvelt, majd gyűlölt tanítvány, hol a
börtönben megismert barát, hol magának a főszereplőnek, Palkó Gábornak
a nézőpontjából bontakoznak ki az események. Az elbeszélők személyének
váltogatása révén a hangsúly a külső történésekről áttevődik a lelki
folyamatok finom rezzenéseinek ábrázolására és az események
többszólamúságának érzékeltetésére. A zaklatott sorsú színészember
vidéken készül a hőn áhított Lear király szerepére. Ahogy a
Shakespeare-i hős az illúzióiból, úgy ő egy súlyos betegségből
lábadozva vet számot az életével. Részben szerelemből, részben
politikai érdekből kötött házassága rég válságba jutott. Külön élnek,
de az emlékek súlyától terhelten véglegesen nem tudtak elszakadni
egymástól. A kihűlt szeretet helyére viszont beköltözött a másik
örökös vádolása a múlt elszalasztott lehetőségeiért. Hasonlóan a
szeretet és gyülölet ambivalenciája feszíti szét Palkó Gábor és a volt
tanítvány, Zsóka Domokos kapcsolatát, vagy a színésznek a fivéréhez
fűződő viszonyát is. A színiakadémiáról való kizárás, a vidéki
segédszínészkedés, a kezdeti sikerek, az 56 utáni börtönévek, a
pályára való újbóli visszakapaszkodás mind lelkileg, mind testileg
megtépázott emberré tették, aki nemcsak önmagát, de környezetét is
folytonosan megsebezte. A mű nem klasszikus értelemben vett
színészéletrajz, inkább egy nagy formátumú, tehetséges ember belső
vívódásainak, szűkebb környezetével való konfliktusainak hiteles és
árnyalt ábrázolása. |
