John Stuart MILL

A SZABADSÁGRÓL

A klasszikusnak számító angol társadalomfilozófus alapvető munkájának már első mondatában leszögezi, hogy nem az ún. akaratszabadságról, hanem a polgári, vagy társadalmi szabadságról szól, vagyis arról, hogy "milyen természetű az a hatalom, amelyet a társadalom jogosan gyakorolhat az egyén fölött, s hol vannak e hatalom korlátai."
A szabadság és a hatalom harcának rövidre fogott történeti áttekintése és a sajátos angliai helyzet érzékeltetése után Mill meghatározza tanulmányának célját egy olyan alapelv formájában, amely alkalmas arra, hogy szabályozza a társadalomnak az egyénnel szemben alkalmazott ellenőrző és kényszerítő tevékenységét. Ez az elv igen egyszerű, nem más, mint a társadalom önvédelme, amelynek etikai mércéje a hasznosság (ha valaki másokra nézve káros dolgot cselekszik, meg kell büntetni). Ennek az általános érvényű alapelvnek a további kifejtése előtt különös fontosságú részkérdésként a gondolat-, szólás- és írásszabadság feltételeit vizsgálja. Fejtegetéseinek konklúziójaként megállapítja, hogy a vélekedés szabadsága és a vélemény kifejezésének szabadsága szükséges feltétele az emberiség szellemi jólétének - amelyen a jólét összes többi formája nyugszik. Az egyéniségről mint a jólét egyik eleméről elmélkedve deklarálja, hogy az előbbiekben kifejtettek elengedhetetlenné tesznek egy újabb szabadságjogot, nevezetesen, hogy az emberek meggyőződésüknek megfelelően szabadon cselekedhessenek, és meggyőződésüket életükben anélkül valósíthassák meg, hogy ebben embertársaik akár fizikai, akár erkölcsi eszközökkel gátolnák őket (míg csupán saját kockázatukra teszik, amit tesznek!). Az utóbbi megszorítás nélkülözhetetlen, hiszen senki nem kívánhatja, hogy a cselekvés éppoly szabad legyen, mint a vélemény. E követelmény több kérdést vet fel: jelesül, hogy hol húzható meg az egyén szuverenitásának határa, mennyit kell az emberi életből az egyéniségnek, és mennyit a társadalomnak a hatáskörébe utalni? A kérdések megválaszolása során Mill abból indul ki, hogy a társadalomban élő valamennyi embernek kötelessége bizonyos viselkedési formákat betartani: nem sértheti mások érdekeit, kötelessége kivenni részét azokból a munkákból, áldozatokból, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a társadalom tagjai meg legyenek védve támadásoktól, bántalmazásoktól. Végezetül, a kifejtett elvek alkalmazásáról szólva leszögezi, hogy az egyén nem felelős a társadalomnak, amennyiben cselekedetei mások érdekeit nem sértik, viszont felelős minden olyan cselekedetéért, melyek mások érdekeire nézve sérelmesek.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez