MOLNÁR Gábor

ÉJBE ZUHANT ÉVEK

Molnár Gábor huszonkét éves korában jutott el Dél-Amerikába, egy háromtagú rovargyűjtő expedíció tagjaként. Társai: Horváth Elemér és Pusztai Lajos egy év múlva az őserdőben szerzett betegségük miatt visszatértek Magyarországra. ő továbbra is ott maradt, s három bennszülött kísérőjével több felfedező és gyűjtőutat tett az ember nem járta vadonban. Megélhetését és a vadászathoz, rovargyűjtéshez szükséges felszereléseket azzal biztosította, hogy időnként munkát vállalt egy ültetvényen, mint mezőgazda. Az átvételi leltárnál az egyik raktárból előkerült egy domoz dinamit - amit, hogy ne okozhasson balesetet a tudatlan benszülöttek kezében - meg akart semmisíteni. Szerencsétlenségére kezében a dobozzal - braziliai Ford-ültetvényen, a Tapajos folyó mentén - megbotlott, s így ő maga esett áldozatul. Látását százszázalékosan elvesztette, s szakítania kellett addigi életével.
Ezt a nehéz utat, az önmagáratalálás éveit mutatja be az Éjbe zuhant évek, az író regényes önéletrajzának második része, mely az 1932-től 1935-ig terjeszkedő korszak eseményeit dolgozza fel. A kötet első harmadában még kedves brazíliai környezetében találjuk az írót, hűséges kisérői: Abilio, Juan és Klementino társaságában. Majd - már a tragikus fordulat után - útban hazafelé, Magyarországra. Ezután a nagy belső erőfeszítés évei következnek. Erős akarattal, nagy lelkierővel kereste az utat, mely az őt állandóan körülvevő sötétségből visszavezetheti az egészséges emberek világához, s végül meg is találta az írásban. Ez a könyv az első nehéz évek keserű küzdelmeiről vall.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez