MÓRICZ Zsigmond
A mű alapjául Móricz egyik rokonának élettörténete szolgált, aki
elmesélte a szerzőnek gyermek- és legénykorát egészen az első
világháború kitöréséig. Ebből a dokumentumból Móricz kitűnően
szerkesztett regényt írt, melyet szerzői elő- és utószó foglal
keretbe. A hős lázadás, harag és elkeseredés nélkül meséli el sorsát;
a gyermekkor apró örömeit és csalódásait, első szerelmeit,
házasságának történetét, a hétköznapok megpróbáltatásait és
nyomorúságát, a falusi ünnepek színpompás kavargását. A korán félárva,
édesanyjával élő gyerek kénytelen a felnőttek életét élni.
Cselédkedik, alkalmi munkát vállal, rövid ideig fővárosban is
dolgozik. Rendre felgyűlő keserű élettapasztalatai lassanként
bizalmatlanná teszik a világgal és az emberekkel szemben, s arra
késztetik, hogy elhallgassa igazi énjét. A dolgos, nyílt tekintetű,
őszinte szívű bátor legényből kíábrándult, fáradt ember lett.
"Mindenkitől félni kell mindig csak félni kell... A szegényembernek
arra kell vigyázni, hogy még a madár se ügyeljen rá" - mondja Joó
György, s az 1932-es gazdasági válság mélypontján derűvel, szinte
megelégedetten tekint vissza fiatalkorára. Akkor nincstelen volt, most
ötholdas gazda de a nélkülözések, állandó gondok ellenére mégis sokkal
jobban "boldogan" éltek. Joó György sorsában, magatartásában, apró
örömeiben és a nagy nyomorúságában a magyar falu, s a magyar paraszt
minden idilli vagy naturális túlzástól mentes, reális, őszinte képe
bontakozik ki.
|