MÁRTON László
A NAGY-BUDAPESTI RÉM-ÜLDÖZÉS ÉS MÁS TŐRTÉNETEK
1984-ben jelent meg Márton László Nagy-budapesti Rém-
üldözése novelláinak első kötete. E mű szerzett helyet és
rangot az írónak, ettől kezdve számít Márton László a
posztmodern magyar próza nagyjának. Most, sokfelé való
kalandozás után (amelyekbe egészen konzervatív szellemű és
irályú művek is belefértek), az első nagy opusz újrakiadása,
valamint tetemes megbővítése mellett döntött a szerző. A jóval,
szinte egy évtizeddel később keletkezett rém-üldöző írások
szervesen illeszkednek a korábbiakhoz, azok stílusát,
felfogásmódját, poétimukát szervesen folytatják, azokkal
abszolút egyneműek. Sajátosságaik így ugyanazok, amelyek a
korai novellákéi is voltak. Márton fő problémája, tematizált,
önreflektált mondandója a szövegközöttiséggel kapcsolatos.
Hogyan szólalhat meg az író, hogyan állíthat új (?) szöveget a
szövegek meglévő univerzumába, miként utalhat kontextusaira,
hogyan térhet el a korábbi szövegektől, hogyan utalhat vissza
rájuk, hogyan fordíthatja ki őket, hogyan viszonyulhat
hozzájuk, hogyan válhatnak írásai értelmezésekből
értelmezendőkké. Ilyen és hasonló kérdések konkrét
válaszkísérletei a Rém-üldözés novellái, ám - jótékonyan
eltérve posztmodern, ámde dogmatikusabb pályatársaitól, Márton
László kitűnően ért hozzá, hogy azért sztorikat is kínáljon,
képeket, látványokat, alakokat, figurákat vonultasson fel,
fantasztikusnál fantasztikusabb ötletekkel bűvölje el az
olvasót, nyelvi, stiláris és retorikai ínyencségekkel
szórakoztassa el a vájtfülű értőket, jótékony drasztikumokkal a
nyersebb hatásokra vágyókat. |