MÜLLER Péter
RÉSZEG JÓZANOK
Sós Imréről, a zseniális, a legmélyebb paraszti mélységekből
származó, önsorsrontó, nagy színészről számos szépirodalmi alkotás
született. (Talán leghíresebb Hubai Miklós Tüzet viszek című drámája.)
Életét, sorsát a meghasonlott népi tehetségek szimbólumaként mutatták
fel, feleségével együtt elkövetett öngyilkosságát szinte mítosszá
költötték, alakjába a modern magyar történelem megvilágosító jelképét
sűrítették. Müller Péter regénye némileg más úton jár. Szerepet
játszhat ebben az is, hogy az író valóban ismerte, dramaturg
kollégaként közelről figyelhette hősét, az öngyilkosság előtti éjszaka
egy részét is vele és feleségével töltötte. Regénye nem a mítoszt
boncolja, érdeklődése teljességgel emberi, ábrázolásmódja egyszerre
verista és értelmező, helyenként szinte esszészerű. A regény ugyan
megváltoztatott nevekkel mondja el a történetet, ám teljességgel hű a
valósághoz. A mű, amelyben a szerző is színre lép, egyszerre regény és
életrajz, műalkotás és biográfiai kommentár, emlékirat és töprengés.
Hősét több oldalról, több szemszögből veszi szemügyre, láttatja
későbbi felesége, az ideggyógyász orvosnő, a Madách Színház művészei,
rendezői, a saját, a pesti srácok, az autogrammkérők, a féltékeny
szakma, az éjszakai élet szereplői szemével is, de megvizsgálja értő,
empátiával telített "semleges" nézőpontból is. |