Vladimir NABOKOV

CAMERA OBSCURA

Lektűrhöz szokott olvasó is kedvét, méghozzá nagy kedvét lelheti Nabokov könyvében. A dúsgazdag műértő, aki ráadásul vonzó, viszonylag fiatal férfi, tízéves házasság után rálel arra a nőre (tizenhat éves lány, sötét előélettel, mohó pénz és karrier utáni vágyakozással), aki az igazi, a nagy, a megszállott szenvedélyt jelenti neki. Szakít feleségével, elhagyja kislányát, csak egyre mélyülő, egyre kielégíthetetlenebbnek tűnő szenvedélyét követi, miközben a lány játszik vele, megcsalja, kifosztja, tönkreteszi - egy autóbaleset után, amely következtében a férfi megvakul -, a legdurvább tréfákat űzi vele. De hogy érik, közeledik a tragédia, hogy valami rettenetes fog történni, nemcsak érzi, biztosan tudja is az olvasó.

A gyakorlottabb olvasó hamar ráérez, hogy korántsem lektűrről, giccsről van szó, hisz a regény csodás pszichológiai érzékű, mesterien írni tudó alkotóról tanúskodik, a szövegben elrejtett utalások, gazdag metaforarendszer, filozofikus kapcsolódások sokasága fedezhető fel, a jegyzetanyag pedig (némi túlbuzgalommal), szinte az egész világirodalmat felvonultatja egy-egy passzus értelmezése kedvéért (egyedül Prévost Manon Lescaut-ját nem említi, aminek éppen kétszázadik évfordulóján, 1931-ben jelent meg, és amelynek teljesen egyértelmű parafrázisa a regény). Kétségtelen, hogy jelentős, sőt nagy mű a Camera obscura, talán jelentősebb az író főművének tekintett Lolitánál is.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez