NÁDAS Péter

AZ ÉGI ÉS FÖLDI SZERELEMRŐL

Nádas Pétert olyan íróként tartja számon a közvélemény - főként az Emlékiratok könyve megjelenése óta -, akit valami különös ajzottsággal foglalkoztat a szerelem metafizikája. Ez nem azt jelenti, mintha szépprózai műveiben sokat bölcselkedne a szerelemről, hanem röviden annyit, hogy kivételes erővel és következetességgel képes ábrázolni a szexusban a lelki dimenziókat, a plátói vonzalmakban viszont a nyers vágyakozás, az elementáris szenvedély lehetőségét.

Az esszé egyik legfontosabb kiinduló tétele, hogy az ember szerelemről való tudása ősibb, mint az antikvitástól számítható több ezer éves mentális kultúrája; a szavak inkább elfedik, mintsem megnevezik az archaikus, mitikus, mitologikus tapasztalatot. Ezért az a feladat, hogy meg kell kísérelni a fogalmak rései között rálátni a szerelem valóságára, ám természetesen Nádas tisztában van e vállalkozás paradox voltával is, hiszen szavakkal kíván a szavak mögé hatolni. Innen ered művének ama vonzó vonása, hogy a fogalmi érvelés helyett a példázat uralkodik benne, mintha az író az olvasójában is ott szunnyadó közös tapasztalatot ébresztgetné, hol vallomásosan személyes, hol az európai kultúrkincsből merített történeteivel.Az én és a másik viszonyának általános jellemzésére egy utazását idézi föl füllesztő érzékletességgel a zsúfolt autóbuszon, a szerelem archetípusainak megvilágítására a Szókratész-Alkibiadész-, illetve a Rómeó és Júlia-történetet eleveníti meg finom érzékenységgel, sőt a mitológiai múltat jelezve Narcisszosz és Echo alakja is megjelenik, hogy végső konklúzióként test és lélek dualista felfogásának lehetetlenségére mutasson rá. A kötet egésze egyszerre szépírói és bölcselői teljesítmény.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez