|
Németh Gábor negyedik prózakötetével folytatja az általa kijelölt
utat, melyet írásainak különös, jóindulattal áthatott figyelme, a
választott témához való "odahajlás" jellemez. Azon kevesek közé
tartozik, akik az elbeszélés legkorszerűbb technikáját alkalmazzák,
ugyanakkor az olvasók szélesebb rétegeit is megszólító, olvasmányos
művel ajándékozzák meg az érdeklődőt. Két, a legutóbbi esztendők
prózai műveit egybefogó gyűjteménye több irodalmi műfaj erényeit
ötvözi. Stilisztikai kifinomultságuk révén az írásokat a szépirodalom
körébe sorolhatnánk, az aktualitásokhoz kötődő attitüd és a vallomásos
hangvétel a napló műfaját juttatja eszünkbe, miközben a szövegek
publicisztikus felhangokat is kapnak, ezáltal idézve a tárca műfajának
"modorát" is. Úgy tűnik föl, hogy maga a szerző sem akarta eldönteni,
melyik műfaj legyen hangsúlyosabb az írásaiban, ezért inkább
"lebegteti" a történetet, és mindig azt a szövegalakító technikát
alkalmazza, amelyet az adott textúra megkíván. A huron tó darabjai
egyes szám első személyben íródtak, bennük és általuk közvetlenül,
lefegyverzően őszintén nyilatkozik meg a szerző. Egyik írásában
"ál-turistának" nevezi magát, aki úgy jár-kel szűkebb pátriájában,
Budapesten, mintha éppen csak vendégségbe érkezett volna, ezért a
turista "szűz" tekintetével rácsodálkozhat mindarra a visszásságra,
amelyeket az itt élők - a megszokás miatt - már természetesnek
vesznek. A szerző láthatóan örömét leli szövege virtuóz
megformálásában. Középkori kézművesek műgondjával "dolgozik" a
sorokon, ezzel azt is közvetítve, hogy ez a pontos megszerkesztettség,
a formák körülhatárolhatósága mennyire hiányzik a huszadik század
végén élő emberek életéből. Az értékek és formák fájó hiányáról vall
nosztalgíával és szelid iróniával. "A könyvek bírják végzetünket.
Kemény könyv: ez itt és nekem most elsősorban a borítót jelenti, még
nem volt kemény borítós könyvem, következésképpen elképzelhetetlenül
és alig kifejezhetően irigylem azokat, akiknek van."
|
