NYÍRŐ József

KOPJAFÁK

Egyik legismertebb, legkedveltebb műve a szerzőnek, mely felmutatja az író elbeszélői erényeinek legszebb vonásait, gazdag fantáziáját, balladás titokzatosságát.
A Kopjafák először 1933-ban jelent meg, közvetlen előzményének Rákosi Viktor Korhadt fakeresztek című kötete tekinthető: Nyirő kötetének huszonegy balladája hasonló indíttatásból született. A székely temetők sírjai között járva, a kopjafák mellett meg-megállva, próbálta megfejteni az itt nyugvók életének és halálának titkait. A huszonegy kopjafa árnyékában született, megejtően szép balladisztikus történetekkel állított emléket azoknak, akik a mindennapok emberpróbáló időszakában, könnyeiket és a panaszt visszafojtva élték az életet, és sokukból csak egyetlen egyszer tört fel a lélek legmélyéről fölszakadó jajkiáltás, akkor, amikor a nekik legkedvesebbet, az életet jelentő társat, gyermeket veszítették el. Ezek a balladák azonban prózában íródtak, ám a szöveg zeneisége, szinte ritmizálhatósága nyomon követhetővé teszi azt a folyamatot, ahogyan a szerző a balladikus-drámai történeteket beolvasztotta a prózájába. Ezek az írások a székelység életérzését, drámai, tragikus helyzetét tükrözik, olyképpen, ahogy ezt Féja Géza írta: "a földműves magyar arca szépül s tisztul meg benne". Nyirő az erdélyi népélet és életérzés számos eredeti alakját és példázatos sorsát vonultatja föl. Az első ballada szívbemarkoló története a Jézust faragó ember kálváriájáról szól, arról, hogy az asszonyát szerető Álózi utolsó erejével még elmegy a somlyói búcsúba, hogy a maga faragta Jézus szobrocskával ajándékozza meg az urat, kérve, hogy gyógyítsa meg imádott hitvesét. A harmadik kopjafa az öreg Ugrai Lőrincnek állít emléket, aki ötven évig tartó házasság után elveszített felesége halálába nem tudván belenyugodni, az asszony holtteste mellett lövi főbe magát. A kis cigánygyerek, Mihálka megrendítő halálát az édesapa csak azért fogadja el, mert az író a lázmérő fokain mutatja be, hogy miként a higany szála a piros vonal fölött magasra szökött, akként szállt a gyermek lelke a mennybe, s ha az édesapa muzsikál neki, egészen bizonyos, hogy Mihálka azt fönn, a magasban hallani fogja majd. Mihály és Anna életében egy egész nép sorsa és szenvedése tárgyiasul torokszorító történetté. A nagybeteg Annát férje Kolzsvárra viszi, ám a professzor nem tudja őt meggyógyítani, Anna meghal. Az asszony utolsó kívánsága az, hogy otthon temessék el. Ezért Mihály fölöltözteti halott feleségét, vonatjegyet vesz neki, és élőként beszél hozzá a hosszú úton, nehogy leszállítsák őt a vonatról. Az útitársak azonban pontosan tudják, hogy hitvese halott, mégsem szól ellene senki, és együttérző szánalommal segítik Mihályt és Annát haza a faluba, hogy a halálában is nyomorúságos sorsú asszony végre meglelje nyugalmát a Mindenhatónál.
A székely emberek együtt hallgatásában rejlő lényegmondás, az érzelmek szívszorítóan szép krónikája mindegyik írás, s miként a többi Nyirő kötet, ez is - széles körű ajánlásra érdemes, hogy "teljesebb magyarok és teljesebb emberek legyünk általa". A Medvigy Endre utószavával kiegészített kötetet Gy. Szabó Béla illusztrálta.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez