|
ONAGY Zoltán
NEM KELL HAL
A Nem kell hal "furcsa párja", a Leevezni a Lókoson
a valóságot és a fiktivitást elegyítő dokumentum-próza kötetnek,
amely az élvezeti mérgek keltette indulatok és életkavargások
jegyében született. Ez a könyv is igen figyelemre méltó mű és
Onagy Zoltán, az ún. "Arctalan nemzedék" egyik jelese, ennek
lapjain erős művészettel ad formát a mondandójának. Hogy mi ez a
közlendő, az nem summázható röviden. Így kezdődik például: "Ülök
az asztalnál. Nézem a kezem. Nem szoktam nézegetni. fekszik
nyugodtan. Mégis kínos. Kínos, mennyi minden jut eszembe róla." -
és a tizenegy novella és verspróza textusból álló könyv első
egységében, a Mit csinál a kéz, ha alszik?-ban mindjárt el
is mond sok mindent, ami egy érett, megpróbált férfinek így
eszébe jut. A többi munkák sem improvizációk, hanem úgyszólván
zenei kompozícióba rendezett írások, amelyek - igen érdekes
mottók során át haladva - a verspróza-beszédhez jutnak el, a
költeményhez a halról, a halálról és Kossuth szelleméről (latin
nyelvű liturgikus mottóval), s így érkezhet el az olvasó a
becses, vékony könyv utolsó soraihoz, amelyek arra futnak ki,
hogy miért enyészett el a kossuthi szellem. Onagynak ebben a
könyvében is - úgy tűnik föl, az előzőnél sokkalta teljesebben -
sok szó esik az alkoholizmusról, a férfiak szellemi, indulati
ajzószereiről, vagyis tárgya szerint itt is az italozás,
illetőleg az addiktológia körül kering a költő-író. Gyónó,
önelemző, mai "vallomásként", elaborációként is felfogható, és
bár vannak részei, amelyek furcsa, modern szövegalakzatokat is
mutatnak, az írások többsége az átlagos olvasó számára is
befogadható.
|
