PETRI György

BESZÉLGETÉSEK PETRI GYÖRGGYEL

A kötet tizenegy "beszélgetést" (műfaja szerint legtöbbször interjút) tartalmaz Petri Györggyel, a mai magyar líra egyik fontos, nagy hatású egyéniségével; az első még a pályakezdés idején, 1971-ben látott napvilágot az Élet és Irodalom hasábjain, a másodikra Domokos Mátyás teremtett alkalmat remek rádiós sorozatában a hetvenes évek végén, ám ez a közös töprengésekből összeálló, izgalmas "négykezes" esszé magában a műsorban cenzurális okból nem hangozhatott el, s csak hosszú huzavona után jelenhetett meg a teljes vállalkozás szöveganyagát közreadó könyvben ( A pályatárs szemével ), a többi viszont mind az 1989 és 1993 között eltelt öt esztendő folyamán keletkezett. Ez a föltűnő ellentét a csaknem két évtizeden át tartó csönd és az utóbbi időkben támadt zajos érdeklődés között már önmagában is jelzi a költő különleges helyzetét a hazai irodalmi életben: Petri előtt - második kötete, a Körülírt zuhanás (1974) publikálását követően - fokozatosan bezárultak az első nyilvánosság kapui, részint verseinek egyre erőteljesebb, mindenféle értelemben vett nyers szókimondása miatt, részint pedig azért, mert gyakran volt tevékeny résztvevője különböző ellenzéki megmozdulásoknak, tiltakozó akcióknak. Egyébként ő maga sem igyekezett ravasz fortélyokkal becsempészni írásait az első nyilvánosság fórumaira, megelégedett a másodikkal; 1981-től az illegális Beszélő egyik szerkesztője lett, s két verskötete is forgalomba került szamizdatként; az egyik Örökhétfő, a másik Azt hiszik címmel, ezek együtt nem csekély ismertséget, népszerűséget jelentettek számára - főleg a literátus értelmiség körében. Így érthető, ha 1989 után sokan igyekeztek őt interjúban is megszólaltatni, s e versengő érdeklődést a politikai jóvátétel szándéka éppúgy motiválta, mint a "helyettünk is vállalta az illegalitást" fonák felismerése, de a legfontosabb ösztönző tényező azért többnyire a költői életműnek szóló tiszteletteljes figyelem volt.

Az interjúkban föltáruló személyiség egyik szembetűnő vonása kezdetektől erős analitikus hajlama, kritikai beállítottsága, amelyet megőrzött az új idők megváltozott helyzetében is. Véleményét azonban - legyen szó akár politikai, akár művészi, akár a magánélet morális szférájába tartozó kérdésekről - mindvégig szigorúan személyes ügynek tekinti, s még a látszatát is igyekszik elkerülni annak, mintha egy csoport vagy mozgalom szószólójaként nyilatkozna (ebből a szempontból nagyon jellemző egyik interjújának címbe emelt kijelentése: "Én nem az ellenzék bárdja voltam"). Bár baráti kötődései és a legfontosabb elvek közössége okán a szabaddemokratákkal szimpatizál, az 1990 és 1994 között kormányzó koalíciót illető harapós kritikai megjegyzései mégsem pártszempontúak, s aligha véletlen, hogy már a kötet anyagának lezárulta után, 1994 nyarának végén egy elhibázottnak tartott törvénymódosítás miatt kilép az új szituációba került SZDSZ tagjainak sorából. A nemegyszer efemer jellegű politikai vélekedéseinél jóval érdekesebbek, távlatosabbak a költői, drámafordítói gyakorlatáról kifejtett gondolatai, amelyek rendre annak az ellentétnek érzékeltetésében kulminálnak, hogy alapvetően konzervatív verseszménye nehezen békül ki a hagyomány folytathatóságát illető kétségeivel.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez