PETRI György

VERSEK

Első két kötetének megjelenése után Petri György - immár neves, elsősorban saját generációja által igen nagyra tartott - költőként elhallgattatott, üldözötté vált, szamizdatban és külföldön publikálhatott csupán. A nyilvánosság előtt azonban a kilencvenes években teljes addigi életművével megjelenhetett, be- és felmutatva mintegy, hogy a "hallgatás" ideje alatt immár nemcsak nemzedékének nagyjává vált. Ez a gyűjteményes kötet összes eddigi, saját maga által elfogadott költeményeit tartalmazza, tehát a 91-es kötet utáni Sár című anyagát, valamint az utána megjelent verseket is.

Petri költészete nagyjából három ízületre tagolható: először korszakának finoman hermetikus, filozófiai fogantatású és versbeszédű, meditatív-kontemplatív-reflexiós líráját - nyilván nem függetlenül a külső körülményektől - egy vehemensen politizáló, nyersen szókimondó, az értelmiségi közbeszéd akart durvaságát szinte koncentráltan bemutató szakasz követte, hogy azután a Sár anyaga és a legutóbbi versek talányos nyitása következzék. Nyitás ez a szakasz annyiban is, hogy összefoglalja és átértelmezi korábbi darabjait; annyiban is, hogy a szubjektum eltüntetésére tesz benne kísérleteket; azért is, mert valami olyan új versbeszéddel kísérletezik, amelyik társtalan a magyar lírában, sőt a világköltészetben is nehéz analógiát találni hozzá (Elégia és értekezés; El nem küldött levél; A lírai én meg amit zárójelbe tett; "Ötven év felé"; Egy szimpozion után; Tévutak és zsákutcák; Vagyok, mit érdekelne stb.) Absztrakt filozofikum, igen határozott politikai állásfoglalás, modern-posztmodern haláltánc-költészet, ateista metafizikum, végletekig vitt verizmus, erős önéletrajziság és a versszemélyiség felszámolása - bármily ellentétesek legyenek is, egyaránt jellemzőek Petri költészetére, sokak - talán túlzó - vélekedése szerint az újabb évtizedek meghatározó karakterű lírai oeuvre-jére.

PETRI György

SÁR

Petri György kis kötete mindössze 39 verset tartalmaz. Egyharmaduk rövid, a szonettnél nem terjedelmesebb töredék, látlelet (Utálok várni; Fogas kérdés; Lázlap). A megidézett elődök közül, a három igényesebb költeményben is a mesterként vállalt Vas István idéződik ("Eszmék és tánclemezek"; El nem küldött levél; "Ötven felé"). Akár korábbi írásaiban, itt is karakterisztikus elem az önirónia, a nyelvi játékosság (Regénycímek; Kis éji zene); s a magán- és közéletbeli rossz közérzet. Ez utóbbira legjellemzőbb megfogalmazások: "Pitvaronca ennek a Pitvarnak se leszek" (Kívül); "Se közösség, se testület, se kaszt. / Csak adni magam, ami vagyok, azt" (Elégia és értekezés); "Egy vagyok már tereppel és szereppel" (Sár).
Ezeket a verseket az előző, gyűjteményes kötet már tartalmazza.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez