PLATÓN

VÁLOGATOTT MŰVEI (1-2. kötet.)

Az első kötet négy dialógust tartalmaz; kettejük különösen jelentős Platón egész életműve szempontjából. A Timaiosz Platón matematikai érdeklődésének és tájékozottságának legfőbb dokumentuma; a világrendnek és az emberi lénynek a kialakulásában a matematikai rendet, az arányok alapvető jelentőségét emeli ki. A Parmenidész Platón ideatanának fejlődése szempontjából sarkalatos jelentőségű; fiatalkori dialógusainak felfogásától - amely szerint az ideák az érzéki világtól elkülönült eszmei létezők, amely a köztudatban ma is jellemzi ideatanát - itt fordul afelé, hogy az ideák a mi világunk dolgaiban, jelenségeiben élő és ható belső erők. A Phaidrosz a szerelemre vonatkozó pozitív és negatív vélemények szellemes szembeállítása keretében érinti - többek között - a lélek halhatatlanságának, vándorlásának kérdését. A Menexenosz a retorikának az athéni közéletben elfoglalt túlzott szerepét, az athéniak önhittséggé fajuló honfiúi büszkeségét mutatja be ironikusan.

2. kötet. A Kritiász a Timaiosz folytatása; a csonka dialógus Athén ősi aranykorának lefestése után az Atlantisz-legenda ismertetésére tér át. A szofista főszereplője Permanidész lételméletét fejti ki; a Létező és a Nem-Létező, az Azonos és a Különböző, a Nyugalom és a Mozgás egymáshoz való viszonyára vonatkozó bonyolult okoskodás követését megkönnyíti a Platónnál szokatlanul egyszerű nyelvi forma, a rövid kérdések és válaszok váltakozása. A téma tárgyalása közben az eredetileg feltett kérdésre is megszületik a válasz: a szofista a filozófus ellenpárja, mert olyan dolgokról beszél, amelyeket voltaképpen nem ismer. Egyúttal a meghatározás sajátos módszerét - a fogalmaknak két egymással ellentétes összetevőre való bontásából szinte végtelen gondolatláncot - is bemutatja a dialógus. Ennek folytatása az Államférfi (más kiadásban: Az államférfi), a filozófus és a szofista közé eső embertípust mutatja be az emberiség fejlődéséről szóló mítosz alapján: csak a dolgokról biztos tudással rendelkező embert nevezhetjük államférfinak.

A vonzó tartalomhoz nem fér kétség. Nehezen értheti viszont az olvasó a kötet szerkesztési elveit: miért nem az első kötetbe, mindjárt a Timaiosz mögé került a Kritiász, és miért cserélődött fel A szofista és az Államférfi sorrendje, amikor a háromkötetes összkiadásból átvett jegyzet ezt a sorrendet külön kiemeli?

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez