|
PODMANICZKY Szilárd
A gyanútlan olvasó akár humoreszkek gyűjteményének is vélhetné
Podmaniczky Szilárd kötetét. Mindenesetre sok olyan írást találhat
benne, amelyek igencsak hasonlítanak a szokványos vidám könyvekben
fellelhetőkhöz: kalandok egy féltékeny férjjel a strandon, "tragikus"
végű szerelem a színésznővel, a férfiruhadarabok esendőségei, a
kabátlopás különös folyományai, a találkozás Jónással a cethal
gyomrában, mind-mind humorosak és kacagtatók mindenki számára. Az író
sokszor szinte túlzásba is viszi a banalitásra utaló jeleket, olyan
poénokat enged meg magának, amelyek a régi
Ludas Matyiból
ismerősek. Pedig csalóka ez az első benyomás, Podmaniczkynél nem
humoreszkekről, nem blődliről, nem vicceskedésről van szó. A poénok, a
sokszor akartan banális "vidám" témák csak a forma, amibe mélyen
filozofikus mondandóját az író elbujtatta-elbujtatja. Nem véletlen az
egyik írás Füst Milán-idézete, a gyakori, bár alig észrevehető
rájátszás a világirodalom egy-egy témájára. Podmaniczky tulajdonképpen
keserű, mélyen pesszimista alkotó, aki vízióját e világ
céltalanságáról, abszurditásáról, a kommunikáció lehetetlenségéről, a
rendező elvek hiányáról, egy felsőbb lény lehetetlenségéről (vagy
gonoszságáról) bohóctréfák mezébe öltözteti. De az igazi üzenetet
mégsem nehéz "kihüvelyezni" a kötet darabjaiból (A színművésznő; A
nagyagyú; A cet szeme; A betegség lefolyik; Andersen meséi; Belső akt;
A beszéd; Nemes írás stb.), hiszen a tréfák sorozata
meg-megbicsaklik, a nevető olvasó jókedve tűnődéssé változik; az
elolvasott írás végétől más, furcsa, torz, groteszk, abszurd értelmet
nyer. |
