RADNÓTI Sándor

HAMISÍTÁS

A neves magyar irodalomkritikus, művészetfilozófus új könyve művészeti kultúránk egyik sajátos jelenségével, a hamisítással, azaz az idézés megjelenési formáival, tipológiájával foglalkozik. Könyvét feltehetően a posztmodern kor és művészet egyik karakterisztikus vonása, az idézetek szinte gátlástalan eluralkodása inspirálta. Könyve magyarul első alkalommal tárgyalja monografikus igénnyel a művészethamisítást mint esztétikai problémát, s mint a modern művészet sajátos paradigmáját. A kötet bizonyos fejezetei már megjelentek néhány hazai és külföldi folyóiratban (Café Bábel, Enigma, Holmi, Kritika, Magyar Lettre Internationale, Zeitschrift für Aesthetik und Allgemeine Kunstwissenschaft stb.). A kötet első, Pikareszk esztétika című bevezető fejezete az eredetiség mibenlétét vizsgálja Michelangelo egyik különös ifjúkori esete kapcsán: a fiatal művész egy alkalommal alvó Cupidót mintázott meg, amely antiknak álcázva került be a műkereskedelembe, majd hamarosan lelepleződött. A fejezet főként a szűkebb értelemben vett hamisítások gyakran pikareszk történeteiből válogat, s megkísérli meghatározni ezek műfaját. A második fejezet felteszi a kérdést: mi rossz a hamisításban, s hogy mennyiben jogos a hamisítás kritikája az eredetiség felett? A következő fejezet a hamisítást a mintakövetés összefüggésrendszerébe helyezi el, s a másolás változatait tekinti a tradíció alapjának; felhívja a figyelmet arra, hogy az imitáció, a mintakövetés, az ismétlés alapvető jelentőségű a művészetben. Ezután a hamisítás fogalmát a legkiélezettebb formában, a hipotetikus megkülönböztethetetlenség formájában veti föl, majd rátér az irodalomhamisítás problematikájára, megállapítva, hogy gyökerei korántsem azonosak a képzőművészet-hamisítás gyökereivel. A kötetzáró fejezetben - miközben a hamisítás-metafora kiterjesztésének korlátait igyekszik meghúzni - polemikus formában tárgyalja a hamisításfogalom totalizálási kísérleteit, illetve azt a sajátos elméletet, amely korunkban lehetetlennek tartja igaz és hamis bármilyen szinten való megkülönböztethetőségét.
A kötethez kapcsolódó Függelék két kisesszét tartalmaz: az első George Kubler Az idő formája című tanulmánykötete kapcsán a művészeti autonómia kérdéskörét vizsgálja, a második pedig a New York-i Cloisters Múzeum elemzésén keresztül bemutatja, hogy a múzeumok, e viszonylag modern kulturális képződmények hogyan teremtenek új kontextust a műalkotásoknak.
Az izgalmas, szellemi kalandot ígérő kötetet gazdag bibliográfia egészíti ki.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez