
RÁTH-VÉGH István
AZ ÉRCMADÁR
Az író fantasztikus regénye a harmincas években jelent meg először,
azóta sem veszített eredetiségéből, és a műfaj későbbi kivirágzása sem
fakította meg erényeit. A művelődéstörténeti írásairól ismert szerző
ezzel a könyvével sem lett hűtlen önmagához, témáját ezúttal is a
történelemből merítette.
Hőseinek, az angol Sir Eythorne-nak, a német Herrenschmidtnek, a
francia de Versac kapitánynak és a magyar Szenczy főhadnagynak
története az 1930-as években ér véget, vagyis inkább újra kezdődik. A
világot háború dúlta fel, a túlélőket pedig halálos járvány irtotta
ki. A négy fiatal kockázatos formáját választja a menekülésnek, a
biztos és kegyetlen halál helyett elfogadja de Versac márki
fantasztikus, ám túlélés reményével kecsegtető ajánlatát. A márki
Hannibál pun vezér lelkes csodálója, és meggyőződése szerint az emberi
történelem egy-egy katasztrófa után újrakezdődik és ugyanazokkal a
szereplőkkel megismétlődik. Ezért ráveszi társait, hogy engedjék
elaltatni magukat a birtokában lévő indiai kígyóméreggel, ő pedig
Hannibálként újjászületve feléleszti tetszhalálukból őket. Magukkal
viszik harci repülőiket és Szenczy legényét, a tápiószentmártoni
Martsa Émánt. A svájci hegyek egyik barlangjában elrejtik a gépeket és
beadatják maguknak a mérget. Időtlen álmukból valóban pun harcosok
ébresztik fel őket és viszontlátják a Hannibál képében újjászületett
márkit, aki kényszeríti őket, hogy gépmadaraikkal együtt segítsék
céljai elérésében. A huszadik századi élethez, kényelemhez szokott
hőseink számos izgalmas kalandon mennek át, a történelem menetét
azonban még segítségükkel sem tudja a vad pun vezér megváltoztatni.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|