|
Rainer Maria RILKE
DUINOI ELÉGIÁK
A Duinoi elégiák a Rilke-életműnek ez a látomásos, enigmatikus,
gondolatgazdag (1912 és 1922 között készült) záró ciklusa tíz darabból
áll. Mi az ember rendeltetése, sorsa a Mindenségben, melyben a
maradandóság, az "angyali lét" és a mulandóság, létünk pusztulása néz
egymással szembe? Mi a tiszta ember: a szerelem?; a mítoszok?; a
tudatalatti világ?; a magány? Miért kell vállalnunk - legnemesebbre
feszítve - az emberi sorsot?: ilyen nagy horderejű kérdésekkel
birkózik e versfüzetében a költő. Sajátos nyelve, többrétegű és
többértelmű jelképei hatalmas feladatot állítanak a műfordító elé is.
Tandori Dezső és Tellér Gyula a korábbi kísérletek nyomában járva - a
szöveghűség és a lírai hitelesség személyességének arányait keresve -
hozzák az új változatokat, amelyeknek az is az előnye, hogy az
átültetési variánsok a pontosabb értelmezést segíthetik. Mindketten az
"elégiákkal" való találkozások életre szóló és élet-szemléletet
alakító hatásáról értekeznek a fordításokhoz mellékelt szép
esszéjükben. - A művészet "a végérvényes, szabad Igen-mondás a
világra", "az egész iránti szenvedély" - vallja Rilke a versek
szellemében élete utolsó hónapjaiban papírra vetett és a kiadványt
kitűnően kiegészítő Végrendeletének szövegében. A költőnek ez a
textusa ebben a füzetben lát először magyarul napvilágot. |
