
Romain ROLLAND
AZ ELVARÁZSOLT LÉLEK
Rolland szépprózájának két főmotívuma az emberi lélek ábrázolása és
az első világháború életreszóló élménye. Az Elvarázsolt lélek hosszú
történetében az önálló regénynek is beillő részek (Anette és Szilvia.
- A nyár. - Anya és fiú. - A hírnök) közül a két első rövid előjátéka,
a másik kettő pedig részletes krónikája a háborúnak és az európai
forradalmak korának. Ennek a túlzsúfolt világnak lélektani tükre a női
főszereplő érzésvilága.
Annette felvilágosult, radikális polgárok jómódú örököse. Egyike az
első egyetemet végzett nőknek Párizsban. Úgy érzi, hogy bárminek
befogadására és megvalósítására képes, hiszen nevelésében, széles körű
kultúrájában nincsen korlát. Szenvedélyes rajongásában a leányanya
szerepére is vállalkozik. Mikor gyermekét világra hozza, vagyonát is
elveszti. Csakhamar rá kell jönnie, hogy a polgári szalonok
felvilágosultsága csupán tetszelgés, mert a botrányt okozó nőt és
gyermekét, különösen ha nincstelenek, többé nem fogadják be.
Felismeri, hogy a vagyoni és társadalmi korlátok törvényszerűen
megszabják egyénisége fejlődésének útját. A váratlanul kirobbanó
háború, az internáló- és fogolytáborok látványa, a sebesültek segítése
közben Annette gondolatvilága mélyül: eddig egyéni élményei
távolították el osztályától, most felismeri a közösségi szolidaritás
kötelességét. Új tudatvilága megváltoztatja családi életének alapjait
is: fiában, menyében a szereteten túl küzdőtársakat keres és talál.
Rolland alkotásmódja, stílusa egyértelműen realista: nem irodalmi
szenzációkat kínál, nem törekszik formai újításokra, hanem emberi és
társadalmi dokumentumokat ad. A regény minden olvasó számára
élvezhető, szükségszerű egyenetlenségei, kevésbé sikeres részletei
ellenére is kiemelkedő alkotása a 20. századi regényirodalomnak.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|