Romain ROLLAND

COLAS BREUGNON

Ez a prózában megírott gall poéma a francia nép jellemét próbálja megragadni a 18. század elejére tett történetben. Az írót valószínűleg az vonzotta ehhez a messzi korhoz, hogy ekkor még nem vált el mereven a művészet és a mívesség: Colas asztalos és művész, borozgató és Plutharkoszt olvasó, az élet minden örömét élvező ember. Úri kegyetlenség, pestis, vallásháborúk, szerettei halála keserítik életét, mégis boldognak érzi magát, mert lénye legbelsőbb magja végig ép marad. (Nem nehéz a gondolatban Geothe hatását fölismerni.) Így válik Colas Breugnon története a helytállás, a gyötrelmek árán kiküzdött harmónia a nagyon is modern fogalmának 20. századi megtestesítőjévé.

A regény (1912) fiktív napló formájában, filozófiai eszmefuttatásokkal kezdődik, görög és latin szerzők példájára, majd egyre élénkülő, egyre több párbeszédet és cselekményt magába foglaló 17. századi történelmi tablóvá szélesedik. A napló írója, Colas Breudnon, Rolland szűkebb pátriájának, Burgundiának szülötte, az ókori, a reneszánsz és a gall szellemet szintetizáló hős, aki egyesíti magában a görög epikureuszi életszemléletet a szabadgondolkodó, felvilágosult, reneszánszban gyökerező embereszménnyel, s mindezt népi talajba ágyazottan, Rabelais és Montaigne ihlette népi hősben jeleníti meg. A konformizmust állandóan hangoztató, de tetteiben és világnézetében mégis állást foglaló, a földi gyönyöröket maradéktalanul élvező Colast elviszi az emberi lét legmélyebb rétegeibe. Népi adomákkal, mondókákkal színezett naplója telítve van a burgund vidék folklorisztikus hagyományaival, az egyre szaporodó sorscsapások papírra vetésével fokozatosan bontakoztatja ki Colas (azaz Rolland) hitvallását, az elnyomottakhoz való kötődését, a sorsközösséget, s azt az elementáris életerőt, mely a reneszánsz ember sajátja, mely dacol és megerősödve kerül ki minden csapásból.
Az író legtökéletesebb, remekművű alkotását tartalmas utószó egészíti ki.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez