Jean-Jacques ROUSSEAU

A TÁRSADALMI SZERZŐDÉSRŐL, AVAGY A POLITIKAI JOG ELVEI

A francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakját magáénak vallja a filozófia, az irodalomtörténet, a pedagógia, de a teológia, a zenetudomány, a nyelvészet és a szociológia is. A társadalmi szerződésről írott tanulmánya a legfontosabbak közül való, 1762-ben jelent meg s vált harminc esztendővel később a jakobinusok legfőbb művévé.
Rousseau szerint a természeti állapotban csupán fizikai függetlenség létezik, a társadalomban pedig már szabadság is, ezt a szabadságot azonban éppen a szerződéssel kell megvásárolni, s így egyúttal lehetővé válik a rabságban való egyenlőség szörnyűsége is. Itt azonban már nem pusztán dekadenciát, visszafejlődést lát a társadalmi civilizációs fejlődésben, de egyúttal a radikális társadalmi újítás feltételét is. E művének mondandója már közvetlenül a nagy francia forradalom egyik legfontosabb eszmei előkészítője. Nála a hatalom alapja a közakarat, s ez természeténél fogva elidegeníthetetlen. Ludassy Mária magyarázó tanulmányai, Rousseau-t korába elhelyező, helyét filozófus kortársai között megmutató elemzései kísérik és adnak teljes képet a műről, melyet Kis János ültetett át magyarra. Kiváló, jól szerkesztett Bibliográfia vezeti tovább azt az olvasót, aki többet kíván tudni a műről, annak fogadtatásáról. A Rousseau kiváló munkája - minden, a filozófia iránt érdeklődő felnőtt, középiskolás és egyetemista figyelmére érdemes.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez