Ernesto SÁBATO

AZ ALAGÚT

A regény szenvedélyes lélektani dráma: egy szerelmi gyilkosság krónikája. A történet egy magányában elvadult, hétköznapitól különböző lényét hol dacosan, hol szorongva viselő férfi vallomása. Juan Pablo Castel festő egyik kiállításának megnyitóján megpillant egy nőt, aki lenyűgözve áll egyik - szorongató magányát leghívebben kifejező - festménye előtt. A nő hamarosan eltűnik, a férfit azonban a láthatatlan lelki kapcsolat nem hagyja nyugodni. Hónapokig keresi a nőt Buenos Aires sokmilliós dzsungelében, amíg rábukkan. A találkozásból gyötrelmes, viharos szenvedélyes viszony lesz. A féltékeny, őrjöngve szerelmes férfi lelke sötét alagútjából képtelen kijutni, nem tud hinni, megérteni, elfogadni.

Az egyes szám első személyben megírt regény a végére sem fut bele a "gyilkosból lett áldozat" sémájába. A festő nem gyón, hanem bepillantást enged lelke mélyének poklába, s az olvasó hol borzongva hőköl hátra tőle, hol megrettenve ismer magára benne, hol szánakozva érez együtt vele, s mindvégig differenciálni kényszerül, hisz egy öntörvényű világgal szembesül. A kapcsolatképtelenség szimbóluma és riasztóan aktuális szintézise ez a mű. Nem annyira a szerelmes történetek, inkább a pszichológiai elemző próza kedvelőinek olvasmánya.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez