Jerome David SALINGER

KILENC TÖRTÉNET

A kilenc novella szinte mindegyikében ott sejlik a Zabhegyező "alapmotívuma", mert a hősök itt is gyerekek, kamaszok, akik többnyire koravének vagy olyan felnőttek, akik - legalábbis lelkük mélyén - még serdületlenek, ezért fájdalmasan visszavágynak gyermekkoruk világába. Az írót és ábrázolt figuráit is, romlatlan, naiv humor jellemzi és valamiféle elvágyódás egy megnevezhetetlen, sosem volt tisztaságba. A novellákban már körvonalazódik Salinger írói terve; a félértelmiségi Glass család gyerekeinek életét kivánta későbbi művében bemutatni (Magasabbra a tetőt, ácsok!).

Ennek előképe Az alpári történetek Esmének, szeretettel című novella, ahol serdülőkorban felépített, titokzatos belső világ a felnőttek kegyetlen világával szembesülve összeomlik. A különös hangulatú történetekben nem maga a cselekmény lényeges, hanem a szereplők lelkivilága. A zseniális megfigyelésekből, a jellemeket tökéletesen "leképező" dialógusokból többnyire utánozhatatlanul gunyoros, egyúttal kiméletlenül önironikus társadalmi jelenet kerekedik ki. A témák igen változatosak: egy feledhetetlen szerelem emléke, a háború, egy különös szerelmi háromszög, egy festőiskola széthullása stb. A tragédia szele legtöbbször meglegyinti a szereplőket, de sem ők, sem a író nem mond le "némi esélyről". Salinger tudva tudja, hogy a száraz leírásokat, legyenek bármennyire is érdekesek, főként szakmabeliek, pszichológusok, vagy társadalomtudósok értékelhetik igazán, ám az átlagolvasó mindezt nem viseli jó szívvel, ezért egészen sajátos módon képes szatírikusan meghatott csevegéssé változtatni a tényeket. A szereplők sokszor cinikus hangnemben, szlengben beszélnek, ám valójában sohasem cinikusak. Az elbeszélések mindegyikét a szerző mély humanizmusa teszi rokonszenvessé.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez