|
José SARAMAGO
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMA
A nagy portugál író szinte minden regényében azt kutatja, hogy
mi a történelem. Nem azt, hogy mi történt; honnan tudjuk, hogy
mi történt; hanem azt, hogy miben áll, egyáltalán miként
lehetséges a történelem. E filozófiai alapozású, szinte
lételméleti, történelembölcseleti regények legfőbb kérdése az
alapé: mire támaszkodik, min épül fel, mi teszi lehetővé a
történelmet, a kultúrát. A most magyarul is megjelent
regényben, Jézus-könyvében ért el kutatásainak legmélyebb
rétegéhez az író. Azt sugallja, hogy a történelem, a kultúra
talapzata, bázisa a Jézus-történet, csak érteni kell hozzá, ezt
az aspektusát kell kibontani. Természetesen nem a hívők Jézus-
képét állítja a középpontba Saramago, hanem azt a Jézust,
akiről kialakulhatott a hívők mítosza. Ennek a Jézusnak van egy
földi, világias, köznapi arculata, ebben a vonatkozásban
József, az apa alakja talán még fontosabb is, mint Jézusé.
Arról a Józsefről van szó, aki a heródesi gyermekgyilkosság
elől elmenekítette Jézust, a nagy lelkiismeret-furdalást hagyva
rá. De van egy "égi" Atya is (bár Mária nem tud róla). Ez az
égi Atya a sivatagban szól Jézushoz, Jézus legalább úgy hiszi,
úgy tudja. (A regényben természetesen csak hatásaiban válik
láthatóvá ez az Atya.) E kettősség, amelynek végtelenül finom
és cizellált kidolgozása adja a regény első, nagyobbik felét,
azután szinte magától megszüli a Jézus-mítoszt, amelyet -
nagyjából az evangéliumok alapján - el is beszél az író.
Csakhogy egy ilyen háttér birtokában az evangéliumi történet
egészen más dimenziókat kap. És - éppen nem váratlan, ha persze
fölöttébb furcsa csavar is - kiderül, hogy az alap maga
bizonytalan. "A történelem a semmire épül." |
