George SAVA

EGY SEBÉSZ ÚTJA

A könyv a Gyógyító kés című életrajzi orvosregény folytatása. A szerző az n.-i egyetemre került, itt már műtéteket is végezhetett Bauer professzor keze alatt. Később súlyos autóbaleset érte. A professzorházaspár gondos ápolásának köszönhetően felépült. Egyre több sikeres műtétet végzett, előbbre lépett a ranglétrán. A hatóságok felszólították, hogy vegye fel a német állampolgárságot, de ő nemet mondott, bármennyire fájt is elhagynia Bauer professzort. Szerette volna megvalósítani régi álmát és Angliában letelepedni. Átmenetileg egy Londoni kórházban helyezkedett el, majd egy kisvárosban kezdett magánrendelést. Angliában más a helyzete a sebésznek, itt csak a beteg kezelőorvosának a beleegyezésével vizsgálhatta meg a pacienst. Ezért megfelelő kapcsolatokat kellett kiépítenie. Egy sikeres operációjának a híre eljutott a kollegák fülébe, és egyre többen bízták rá betegeiket. Egy-két év múltán Londonba költözött, hamarosan befutott sebész lett, mindent elért, amire vágyott, bár sokszor érte csalódás is, mert mint emigráns orvos gyakran beleütközött a hivatali bürokráciába és a kollegák féltékenységébe. A kötet végén önéletrajzi írásának születéséről szól, abban a reményben írt, hogy sokan megértik belőle: az igazi sikert az jelenti, ha az ember álmai megvalósulnak.
Érdekes, olvasmányos írás.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez