|
SCHWAJDA György
CSODA
Abszurd kisregény - az író szándékai szerint - maró szatíra, korunk
és a mai társadalmunk ál- és pótcselekvéseiről, gyanús és céltalan
humanizmusáról, segítőkészségéről. A "csoda", ami mindjárt a regény
elején megtörténik, abban áll, hogy Nagy Vencel, a 26 éves betűszedő,
boldog férj, két kisgyermek szerető papája, aki immáron egy év óta
vak, az SZTK papírja szerint visszanyeri látását. Orvosi igazolványt
kap arról, hogy keresőképes, és hát ezentúl ehhez kell alkalmazkodnia,
jóllehet tényleg nem lát semmit. Schwajda végtelenül sokat tud
elmélkedni az ál-látón, valódi vakon, fergeteges jeleneteket produkál
olyan történetekből, hogy Vendel nem tud kiszállni a páternoszterből,
nekiütközik az ajtónak, az SZTK helyett a temetőbe akar betérni stb.
Munkahelyén - az író megállapítása szerint - ugyanúgy helytáll, mint
minden normális ember, hiszen mást sem tesz, mint kollégái elvégzett
munkáit elrontja (nem látván a kiszedett betűket), bajok csak olyan
anomáliákból adódnak, hogy nem nézi meg (hiszen vak) a formás Gizike
fenekét (e testrészt szinte Cyránó-i bőbeszédűséggel, csak és éppen
nem Cyránó-i szabadszájúsággal írja le a szerző, aki különben sem
takarékoskodik a trágár kifejezésekkel). Vendel lassan iszákossá
válik, veri feleségét, szeretőre tesz szert, és minnél mélyebbre
süllyed (e süllyedés is végig humorisztikusan van előadva), annál
inkább próbálnak rajta segíteni a szomszédok, a szocialista brigád, a
televízió. Persze csak kárt okoz a segítség, míg végül kiviláglik, a
legjobb az lenne, ha senki nem segítene.
|
