SZÁVAI Géza

KIVÉGZŐSDI

Az újabb erdélyi irodalomban az élet intellektuális elemzés útján ábrázoló próza művelője, Szávai Géza, jó húszesztendei pályájának visszatérő motívuma a halál közelsége, sejtése és bizonyossága. Ezekből, a halál-élményt létfilozófiával ötvöző elbeszéléseiből állította össze kötetét.

A címadó darab a múltat és jelent egymásba vetítve mutatja be, hogy a felnőttek világában gyermekszemmel tapasztalt kegyetlen "tréfa" később miként válik játékszabállyá az utódok életében, talán valamivel szelídebb, infantilisabb változatban, de örökölt traumaként a generációk tudatában. A kisközösségek életében a halállal kapcsolatos szokásoknak és rítusoknak egész rendszere alakult ki, ez a meghatározó hagyományrend egyszer-egyszer lehet egészen brutális (Pilátus), leggyakrabban azonban megindító, olyan emberi gesztusokra sarkalló, melyek nem csupán a szokások fönnmaradását biztosítják, de az emberi megigazulásoknak is útjelzői lehetnek (Örökkévalóság). A hagyomány mégsem mereven ismétlődő formalitás, nem egyszerűen eligazító törvény, de sok-sok morális kérdést is fölvet - egészen az abszurditásig menően. Az ismert népballada tizenkét építőmesterét sosemvolt bűnökért ítéli el a közösség, s amikor - gyilkosság árán - szilárd falat rakva mégis felépítik Déva várát, föloldozást nyernek (Kőműves Kelemen). Itt nemcsak az erkölcsi mérce válik torzzá, hanem a történet szereplőinek lelkisége is: maguk az építők is elfogadják a külvilág, a "közvélemény" ítéletét, annak parancsa szerint cselekednek, s nem a maguk igazságérzete szerint.

A novellák külön ciklusát képezik az ír származású Herbert Quain, - Borges egyik "hőse", képzeletbeli írója, a század egyik legtalányosabb "alkotója" - modorában írt, kommentáló-reflektív novellák. Életművének sajátos vonása volt, hogy könyveit ritkán fejezte be, mert befejezhetetlennek tartott minden történetet; Szávai Géza ezt a folytathatatlan töredékes novellatípust - "szöveg-entitást" - folytatja (Antigoné hangja; Gólem; Az Aleph), melyekben lét és nemlét végső kérdéseinek lehetséges értelmezéseit mutatja föl - kettejük fölfogásában.

A kötet egyedi érdekességű darabja Az ég aszfaltszürke című, alkotáslélektani-önelemző esszének is kitűnő korrajz. Ennek alapja az író tizenkét évesen írott - gyermeteg és banális - Tekintet című zsengéje, ehhez fűzött kommentárokat, magyarázatokat először 1978-ban, majd 1994 nyarán az író. Visszaidézi az első komoly inspiráló eseménysort, az udvarhelyszéki Küsmöd tradicionális világát, s az értelmezés nemcsak az egyéni emlékezet intellektuális kontrollját teremti meg, hanem a kelet-közép-európai sorsérzet megjelenítésévé avatja a művét. A kötet a modern intellektualizmus és elemző próza híveinek olvasmánya.

Vissza a főoldalra   * * *    Vissza a kereséshez