SZÉCHENYI Zsigmond

ÜNNEPNAPOK

Önéletrajzi regénye a vadászember portréját rajzolja meg, egy szenvedély külső és belső történéseit ábrázolja. Az első kötet az ifjúkori élményeket, a vadászszenvedély kifejlődését írja le. A második a férfikor magyarországi és európai vadászemlékeit ismerteti. Elsősorban apró-vadászattal foglalkozik, s egzotikus tájak helyett a magyar és az európai vadászterületeket írja le. A nagyon érdekes élményeken kívül a szerző gazdag tapasztalatait, gondolatait is összegezi. Szeretettel és hozzáértéssel szól a különböző vadak természetéről, a vadnevelésről, a természetről, a vadászati tudnivalókról, szokásokról. Legendákat oszlat szét s első pillanatra hihetetlen tényekről tudósít. Az egész kötetből egy, a természetet nagyszerűen ismerő, azzal szinte teljesen összeforrt modern ember bontakozik ki. Ugyanakkor okos szóval, önmagával s a várható ellenvetésekkel vitatkozva röviden összefoglalja a vadászszenvedély, a vadászat történetét a kezdetektől egészen máig. Meggyőzően bizonyítja, hogy az igazi vadászat nemcsak a vad megöléséből áll, az csak a végső aktus, az igazi vadászember óvja, kíméli, neveli és védi a vadállományt.
A vonzó, olvasmányos könyv nemcsak a vadászoknak, hanem a természetet kedvelőknek is kellemes időtöltést kínál.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez