|
SZÉCSI Margit
Szécsi Margit posztumusz kötetében a huszonkét éve halott
Nagy László
méltó társának, özvegyének utolsó verseiben gyönyörködhet az olvasó. A
sajtó alá rendező, Buda Ferenc Szécsi nyolcsoros vallomását
választotta a kötet mottójául: "Udvara van a Holdnak / merész
ezüst-arany, / Félelmetlen szívemnek / keserű / udvara van / Szép
hiúság: porból lenni / s kiragyogni ami van / Élete a vitéznek / dicső
és boldogtalan". E "dicső és boldogtalan" élet "ragyog ki" a kötet 42
verséből, merészen és keserűen. A Jelenések könyvé-nek rémlátomásai
mögül a magyar valóság realitása villan elő: "... imádkozz, hogy
halottjaid is / meg ne utáljanak / s tova ne ússzanak az égen - az ég,
tudjuk: / a föld / tükörjós boltozata..." - irta a Cézár emeletei című
nagyigényű versében. Ezt a hangot erősíti föl az utolsó, döbbenetes
költemény is: "... hogyha kinek gyarmata vagy: / kölkeidben is az
maradj / Belepusztul ősöd, apád / Ez a sors a magyar Gulág" (A magyar
Gulág). Mintha Ady ostorozó szavai élednének újra a Káin és Ábel
soraiban, még inkább A magyar Doberdó pesti képeiben vagy A vörös
szalon megrázó látomásában: "És megunhatatlan csoda / ha egy-egy
terror véget ér / Ez az istenek alkonya / S támad, föltámad a szél."
Ritkán olvashatunk ilyen sorokat: "A hódítót / megeszi a meghódított
/ nyomorúsága" (A sáska szárnya). Szinte egyetlen vers sincs a
kötetben, amelyik ne a magyarság sorskérdéseivel szembesülne. A költő
legszemélyesebb lírája mélyén is közösségi kérdések feszülnek. Olykor
a népköltészet dallamait, képeit idézi, nemegyszer
Balassiig
visszanyúlva (Szárnyas lovon aki indul).
|
