|
SZÉKELY László
AZ EMBERARCÚ KOZMOSZ
A metafizikai és természetfilozófiai világképeket legalaposabbam
Kopernikusz, Kepler, Galilei, Newton és társaik természettudományos
világképei rendítették meg. A rajtuk tájékozódó modern filozófiai
kozmológiák már a múlt században elutasították az "antropomorf"
világképeket, a "dezantropomorfizáló", az emberi szempontoktól,
látásmódoktól eltekintő világmodelleket tekintették csak komoly tudományos
jellegűeknek. Székely László kitűnő könyve most egy másik fordulatról számol
be. Arról, hogy nem a klasszikus antropomorf kozmológiák támadtak ugyan új
életre, de a dezantropomorf természettudományos kutatások kozmoszképe kezd -
immár néhány évtizede - átalakulni, antropomorffá válni. Ez a
természettudományokban zajló - több oldalról is vitatott - koncepció arra
hívja fel a figyelmet, hogy az ember természettudományos tevékenysége nem
válhat soha igazán dezantropomorffá. A hatalmas egzakt kozmológiai
koncepciók egyrészt ember alkotta modellek, másrészt a legegzaktabb
kutatások is úgy mutat ják be a kozmoszt, mint amelynek része az ember is, a
kozmosz tehát "objektíven" is valamiképp emberszerű, antropomorf. Székely
László gondosan számba veszi az újabb és újabb természettudományos
kozmoszképeket (igen sok, laikus számára alig követhető tudományos
információt közvetítve), de alaposan felméri a filozófiai kozmológiák újabb
alakulásait is, valamint a tudományelméletek egyre kevésbé magabiztos
teóriáit is a kutatási paradigmákkal kapcsolatban. A hatalmas ismeretanyagot
felölelő, meghökkentően újszerű kötet - elsősorban filozófiailag és
természettudományosan is alaposan iskolázott olvasóknak ajánlható.
|
