SZÉP Ernő
EMBERSZAG
Az emlékezést alig tíz hónappal pokoljárása után vetette papírra az
akkor hatvanegy éves író. 1944. október 20-án a "Szálasi-világ hatodik
napján" a Pozsonyi úti csillagos ház zsidó származású férfiait kora
reggel sorakoztatták az udvarban, két napra való élelemmel a
hátizsákjukban. Szép Ernőnek, aki 33 évet töltött a Margitszigeten, a
Palatinus-szállóban, a németek március 19-i bevonulása után ki kellett
költöznie, s októberben már nőtestvéreivel együtt ennek a Pozsonyi úti
háznak a lakója volt. Így hát neki is mennie kellett, a ház többi 53
- többnyire idős, beteges - férfi bérlőjével és a más házakból
összeterelt százakkal együtt a bizonytalan sors felé. Az író felidézi
a megaláztatást, a kiszolgáltatottság stációit, ahogy a kificamodott
lelkű-értelmű nyilas altisztek terelték a megriadt embereket.
Megdöbbentő, ahogy elbeszéli a bajtársak halálát, kivégzését, a
teljesen értelmetlen sáncásást, az ütlegeket, amelyek nem annyira a
testnek, hanem az önérzetnek, a léleknek fájtak. Elbeszéli a
reménykedéseket, a folytonos csalódásokat, a napi nyomorúságot
mindaddig, míg aztán november 9-én, valami érthetetlen csoda folytán
haza nem engedték őket - már, aki megmaradt közülük.
|