|
SZÉP Ernő
LILA ÁKÁC
A regény Szép Ernő egyik legkiválóbb alkotása. A "privát"
asszonyhoz, Margóhoz és a ligeti lányhoz, Mancihoz fűződő szerelem
szálának egybefonódása tökéletes struktúrát ad Béla, a mélabús
banktisztviselő csapongó monológjának, amely színgazdag, líraian
árnyalt képet fest az első világháború előtti, "békebeli" Budapest
társasági életéről, a ligettől a korzóig, a Gerbeaud-tól a Casino-ig,
rendre benutatva az úriasszonyok, könnyű táncosnők, a kurizáló
aszlánok, a kártyások világát. A regény mintaszerű példája a
szecessziónak; ha a csalódásba és csömörbe fúlt első, és a már
születésekor megszakadó második szerelem naiv-ártatlan története
érzelmességre hangol, a sajátos korabeli argóval kevert, bájosan
pongyola és szándékosan magyartalan nyelvezet ("menés közben el voltam
mosolyodva néha az utcán") a derű kiapadhatatlan forrása. A könyv,
tudjuk, önéletrajzi ihletésű, s részben tán éppen ez teszi, hogy
minden könnyedsége, látszólagos súlytalansága ellenére teljes és
egészen őszinte világérzést, vagy még pontosabban világhangulatot ad,
melynek lényege az életnek éppen a legkisebb dolgokban való végtelen
szeretete, a mindig kielégítetlen vágy, melyből a regény utolsó
mondatai így adnak számot: "Barátom, volt ifjúság és volt szerelem.
Nem vettem észre."
|
