ISTENEK, MEGVÁLTÓK, PRÓFÉTÁK

A Magyar Rádió vallástörténeti műsorsorozatának hanganyagából készült a kötet.
Újszerű vonása, hogy a szépirodalom és a tudományos isneretterjesztés módszereinek elegyítésével (egy-egy dramatizált jelenetet kerekasztal-beszélgetések követnek) jeleníti meg a vallástörténet kiemelkedő eseményeit, személyiségeit. Az időrendben felsorakoztatott vallások és vallásalapítók sora a népvezéri és főpapi, valamint fáraói szerepkört egyidejűleg magára vállaló Ehnatonnal kezdődik, hogy aztán Zarathusztrával, a költő-prófétával, egy szofista görög filozófus megpróbáltatásai ürügyén a görög vallásmitológiával, Buddhával és a buddhizmus filozófiai és etikai rendszerével, Jézussal és a kereszténység eredetével, Mohameddel és a muzulmán kultúra kialakulásával folytatódjék, és végezetül Luther felléptével, a protestantizmus kezdeteivel fejeződjék be. A rádiósorozat sikerességét a többségükben kitűnően megírt jelenetek és az őket követő magvas beszélgetések biztosították. A jelenetek szerzői természetesen "beleérzéssel" pótolhatták csupán a történetileg hiteles adatok hiányát, munkáikban azonban igyekeztek megközelíteni az Arany János-i epikai hitel normáit. Műveiket a kerekasztal-beszélgetések szembesítették a legfrissebb kutatási eredményekkel, tudományos világképünkkel.
A rádiós sorozattal, amely kitűnően hasznosítható, népszerű valláskritikai művé állt össze - a Magyar Rádió fontos ismeretterjesztő feladatot látott el.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez