RÉSZEG KUTYA.
Elbeszélések állatokról és emberekről

(Válogatta és szerkesztette: UGRIN Aranka-VARGHA Kálmán)
Az állatok mindig is kedvelt témái voltak az irodalomnak. Ezúttal azonban nem vadászhistóriával, érzelmes állatregénnyel vagy éppen természetleírással találkozik az olvasó - a kötet szerkesztői az állatmotívum kapcsán mintegy keresztmetszetét kínálják a magyar próza legérettebb műfajának, a novellának. A kötet szerzőit éppen ezért irodalmunk legnagyobb alkotói között tartja számon az irodalomtudomány, Mikszáth kritikai realizmusától a kortárs prózaírók fiatal nemzedékének egyik legtehetségesebb alkotóiig.

A művészi megformálás gondossága, a novellák feszes, drámai szerkezete, illetve látomásossága igazi esztétikai élményt kínál. Az írások voltaképpen az emberekről szólnak, ember és állat kapcsolatában elsődlegesen az elsőt választják mondanivalójuk céljának. Nagy Lajos fabulái állatmaskarákba bújtatott emberi panoptikumot vonultatnak fel, mint ahogy Déry Tibor, Tersánszky Józsi Jenő, Pap Károly, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Áprily Lajos, Bálint György, vagy éppen Mándy Iván is az állatok kapcsán az emberekről mondanak jelentőset. Mészöly Miklós Jelentés öt egérről című munkáját például lehetetlen állattörténetként értelmezni, az író alapélménye, művészi kibontása végső létkérdéseket feszeget. Az antológia minden olvasó érdeklődésére számithat.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez