SZÉPEN MAGYARUL, SZÉPEN EMBERÜL

Az Illyés Gyula által megfogalmazott gondolatból ("Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés.") kiindulva vállalkozott a nyelvészek egy csoportja arra, hogy a sajtóban Szépen magyarul - szépen emberül rovatcím alatt nyelvhelyességi sorozatot hozzanak létre. E sorozat legjobb darabjaiból állt össze a kötet. A célkitűzés az volt, hogy a helyes, szép magyarság kérdéseinek tárgyalásával egyúttal a nyelvészek segítséget nyújtsanak korszerű, értelmes magatartásmódok kialakításához, kommunikációs és egyben társadalmi-érintkezési kultúránk fejlesztéséhez. Az alapelveket Szathmári István professzor foglalja össze Nyelvi lehetőségek - Nyelvi magatartások című tanulmányában, de elvi alapozást nyújtanak az ezt követő írások is: Kováts Dánielé (A szép gondolat tiszta magatartást közvetít), Szende Aladáré (Tekintetünkkel is beszélünk; A hangoskodás: ököljog a beszédben stb.). Arról esik szó ezekben a tanulmányokban, hogy milyen eszközei, szintjei vannak a közlésnek, milyen módok állnak a megszólaló rendelkezésére ahhoz, hogy közlendőjét kifejezze, de arról is, hogy a kijelentések mi mindent árulnak el a kommunikációs viszonyba lépőről. Érdekes és újszerű megközelítést kínálnak a kötet további cikkei is, elsősorban a köznapi érintkezés nyelvi formáival, a közéleti és hivatali nyelv problémáival,ifjúságunk nyelvhasználatával, az idegen szavakkal stb. kapcsolatban. Elsősorban a szinonimákkal, szókészleti jelenségekkel, szóalkotásokkal, divatszavakkal, szintagmákkal foglalkozó cikkek tanulságosak, de számos mondatgrammatikai cikk vagy passzus is található a kötetben. A könyv kiemelkedő produkciója nyelvhelyességi irodalmunknak, cikkei rövidsége, frappáns tömörsége és legtöbbször szellemes megfogalmazásmódja miatt a legszélesebb olvasóközönségnek könnyen "emészthető" olvasmánya.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez